Hát ilyen egy nap a DLA Piper ügyvédjeként!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Véget ért az idei Lawyer for a Day. A jogi esetmegoldó versenyünk döntőjébe jutott hallgatóknak magyar startupot kellett képviselniük egy holland befektetővel való tárgyaláson, miközben kollégáinkkal is együtt kellett működniük – igazán élethű volt a szimuláció. Gratulálunk minden résztvevőnek a kiváló teljesítményhez, örülünk, hogy megismerhettünk Titeket!


November 24-én szerveztük meg a már hagyományosnak mondható (az idei volt a harmadik alkalom!) Lawyer for a Day jogi esetmegoldó versenyünk 2017-es döntőjét. Már idáig eljutni is komoly eredmény volt, a legjobb 15 hallgató összesen 111 jelentkező közül került kiválasztásra.

[multibox]

A döntőben az írásbeli fordulókban felvázolt fiktív jogeset került továbbgondolásra: a SmartFood-nál jelentkezett egy potenciális holland befektető, amely szóbeli ajánlata megerősítéseként egy term sheet tervezetet küldött a SmartFood tulajdonosai számára. A döntőbe jutott versenyzőknek véletlenszerűen kisorsolt háromfős csapatokban, rövid szóbeli felkészítés és írásbeli instrukciók alapján, de saját kreativitásukat felhasználva kellett felkészülniük az iroda szenior jogászai által megszemélyesített holland befektetőkkel való tárgyalásra, és a tárgyaláson ügyfelük, a SmartFood tulajdonosainak üzleti és jogi álláspontját képviselniük.

A díjazottak:

Legjobb csapat:

  • Hetyési Anna (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Kövesdi Áron (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  • Rózsavölgyi Márk (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Legjobb speaker: Cserti-Hetzer Bernadett (Pécsi Tudományegyetem)

Leginnovatívabb csapat (Wolters Kluwer különdíj):

  • Lovas László (Pécsi Tudományegyetem)
  • Lukács Laura (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
  • Pataki Zsófi (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

„A döntőbeli feladattal az volt a célunk, hogy egy valós munkahelyi szituációt modellezzünk, amely révén a hallgatók egyrészről ki tudtak mozdulni az egyetemi tételes jogi tudásra fókuszáló komfortzónából, másrészről betekintést kaphattak ügyvédi munkánk mindennapjaiba, a felkészülés valós irodai környezetben, valós irodai infrastruktúra segítségével történt. A döntősök teljesítményében az ügylet jogi kockázatainak felismerésén túl a lényegre látást, a kommunikációs és prezentációs készségeket, az ügyfélérdekek hatékony képviseletét és a csapatmunkát értékeltük” – avatott be Bögös Tímea ügyvéd kollégánk, a Lawyer for a Day szakmai részért felelős szervezője.

A legjobb csapat londoni utazást nyert, amelynek keretében a DLA Piper ottani irodáját, valamint – kint tanuló ügyvédjelölteink jóvoltából – a London School of Economics épületeit is meglátogathatják. Üres kézzel persze senki nem távozott, ráadásul minden döntős felvételt nyert Talent Pool programunkba, amelynek keretében már hosszabb időre, gyakornokként térhetnek vissza hozzánk, valamint szakmai programjainkon is részt vehetnek. Ami azonban még ezeknél is fontosabb, az maga a tapasztalat – reméljük, jövőre is sok tehetséges joghallgatót „tornáztathatunk” meg!

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?