Nem csak jogászokat képez a 350 éves ELTE ÁJK


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a jogi karról majd’ mindenkinek csak a jogászképzés jut automatikusan az eszébe, érdemes ismerni a kar képzési palettáját: a jogász osztatlan mesterszak mellett három alap- és két mesterképzést is kínál az intézmény.


Igazságügyi igazgatási BA képzés

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. Ennek célja olyan igazgatási szakemberek képzése, akik az igazságszolgáltatás különféle területeinek alapvető összefüggései, továbbá a jogtudományok legfontosabb eredményeinek ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásában szerzett kellő jártasságuk birtokában képesek feladataik igényes ellátására, illetve a szakirányú mesterképzésben való részvételre.

A képzés főbb területei: általános és társadalomtudományi alapismeretek; jogtudományi alapozó ismeretek; a szakmai törzsanyag (civilisztika, büntető tudományok, pénzügyi jogi, munkajogi, igazságszolgáltatási ügyviteli ismeretek) mellett olyan más ismeretkörökkel is megismerkednek a hallgatóink, mint a közgazdaságtan, a számítástechnika, a statisztika vagy az informatika.

Végzettjeinket keresik a bíróságokon a bírák ítélkezésen kívüli tevékenységének tehermentesítésére, ügyészségen ügyintéző és ügykezelő feladatok ellátására, ügyvédi irodákban titkársági alkalmazottként jogi előkészítői munka elvégzésére, közjegyzői alkalmazásban pedig mindazon feladatok ellátására, amelyekhez közjegyzői jelenlét nem szükséges.

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés

Társadalombiztosítási vagy munkaügyi területen dolgozók, illetve az ezek iránt érdeklődők, valamint mindazok, akik az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátása terén ismereteiket gyarapítani kívánják, megtalálják számításukat, amikor munkaügyi és társadalombiztosítási szakemberré válnak a képzés végeztével. A társadalombiztosítás különféle ágazati és az egyéb szociális ellátások közötti alapvető összefüggések, továbbá a humánpolitika és az emberi erőforrások felhasználását tárgyaló egyéb tudományok legfontosabb eredményei ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásában szerzett kellő jártasságuk birtokában képesekké válnak feladataik igényes ellátására, további képzésekben való részvételre.

Végzettjeink társadalombiztosítási ügyintézői, szervezői munkakörben, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleteknél, állami- és magáncégeknél humánerőforrásokkal és munkaügyi kapcsolatok rendezésével foglalkozó szervezeti egységeknél helyezkednek el.

[htmlbox akr]

Politikatudományok BA

A politika, az állam szervezetrendszerének működése iránt érdeklődő jelentkezők a politológus-képzés során átfogó és rendszerezett ismereteket szerezhetnek a politikai rendszerre és viszonyaira, azok főbb törvényszerűségeire, a politikai intézményekre, a politikai folyamatokra vonatkozóan. Megismerik továbbá az ezekkel kapcsolatos főbb tudományos elméleteket és irányzatokat, valamint az ezekkel kapcsolatos elméletek történetét, s ezáltal alkalmasak lesznek arra, hogy a politikával kapcsolatos tudományos kutatómunkát végezzenek, illetőleg politikai szakértőként politikaelméleti elemzéseket készítsenek. E munkák során végzettjeink részt vesznek az önkormányzatok, a nemzetközi szervezetek munkájában, valamint a tömegkommunikációban.

A főbb tárgyakat a társadalomtudományi alapismeretek alkotják: szociológia, társadalomfilozófia, társadalomelmélet, közgazdaságtan, a kommunikációelmélet alapjai. A szakmai törzsanyag a politikatudomány alapjain túl feldolgozásra kerül az egyetemes és magyar politikai gondolkodás története, a XX. századi társadalom- és politikatörténet, valamint a hallgatók bevezetést nyernek a magyar politikai rendszer és az ahhoz kapcsolódó jogi ismeretek alapjaiba.

Politikatudományi MA képzés

A politikatudományi mesterképzés végzettjei számára a diplomának megfelelő elhelyezkedés rendszerint szakértői, kutatói munkát jelent. Feladataik közé tartozhat egyebek mellett a politikával kapcsolatos szakértői anyagok elkészítése, politikatudományi kutatások elvégzése, a politikatudomány szakterületeinek megfelelő önálló elemző munka végzése, mások elemzésének elbírálása, a politika világára vonatkozó kérdések felvetése, a politikatudomány forrásainak használata, adatok keresése, illetve adatok generálása, részvétel tudományos vitákban.

A mesterdiplomát adó szak célja olyan okleveles politológusok képzése, akik ismerik a társadalompolitikai rendszerre és viszonyaira, azok főbb törvényszerűségeire, a politikai intézményekre, a politikai hatalom szerveződésére és a közpolitika formálására vonatkozó tudományos elméleteket és a gyakorlati alkalmazáshoz szükséges tudásanyagot. Az elméleti és módszertani szakirányokon végzettek megszerzett ismereteik birtokában alkalmasak tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására, ezáltal tudományos karrier kialakítására politikatudományi posztgraduális műhelyek munkájába történő bekapcsolódással. A gyakorlati ismeretekre nagyobb súlyt helyező szakirányok végzettjei alkalmassá válnak arra, hogy politikai intézményekben, nemzetközi szervezetekben vagy velük érintkező gazdasági-társadalmi szervezetekben döntés-előkészítő, kapcsolattartó, kapcsolatépítő munkát végezzenek.

Kriminológia MA képzés

Az okleveles kriminológus jellemzően a társadalomtudományi, a bölcsészettudományi vagy az államtudományi képzési terület végzettje, de akár pedagógus is lehet: a segítő szakmákban szükséges objektivitás, diszkrimináció-mentesség, tolerancia, humánum mellett fontos, hogy a jelentkező kritikai attitűddel is rendelkezzen és képes legyen az innovatív, rugalmas problémakezelésre.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

A kriminológusképzés célja olyan jogi és társadalomtudományi felkészültséggel, interdiszciplináris ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek a bűnelkövetők társadalmi integrációját, illetve az áldozatsegítést szolgáló, felsőfokú végzettséget igénylő munkakörök betöltésére, valamint a jogállami követelményeknek megfelelő és a társadalmi integrációt szolgáló döntéshozói, irányítási, tervezési, szervezési, elemzői, szakértői feladatok elvégzésére a kriminálpolitika részterületein (büntetőpolitika, bűnmegelőzés, áldozati politika és a bűnözés elleni nemzetközi fellépés), továbbá alkalmasak a bűnözés, annak megjelenési formái, a bűnelkövetővé, illetve áldozattá válás, bűnmegelőzés és a büntető igazságszolgáltatás működésének kutatására.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?