Nemzetközi Munkajogi Perbeszédmondó Verseny a Károli Gáspár Református Egyetemen


2023-ban Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen rendezik meg a 8. Nemzetközi Munkajogi Perbeszédmondó Versenyt, a Hugo Sinzheimer Moot Court Competitiont (HS MCC). Az európai munkajogi versenyre 13 országból érkeznek joghallgatók, akik idén a Károlyi-Csekonics-palotában versenyeznek három napon keresztül június 15-17. között. Az Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék szervezésében megvalósuló eseményre mintegy 100 résztvevőt várnak, köztük neves európai egyetemek joghallgatóit és neves munkajogász professzorokat, oktatókat.

A verseny Hugo Sinzheimer (1875-1945) német tudós és jogász nevéhez fűződik, akit széles körben a munkajog alapító atyjaként tartanak számon. Nemcsak Európában, hanem nemzetközi szinten is mély hatást gyakoroltak művei. Munkássága során a munkajog különböző perspektíváit egyesítette, a szociális munkajog fogalmának jeles képviselője. A HS MCC az egyetlen európai munkajogi témakörben megrendezett nemzetközi perbeszédmondó verseny, melynek minden évben más egyetem ad otthont. Az első HS MCC-re Amszterdamban került sor 2016-ban, tavaly a verseny házigazdája a portugál főváros jogi egyeteme volt. A Károli Gáspár Református Egyetem a kezdetektől, minden évben részt vesz a nemzetközi szervezőbizottság munkájában. A verseny indulása óta pedig minden évben – károlis joghallgatók részvételével – magyar csapat is indul a rendezvényen. A magyar csapat országos kiválasztását 2016-tól a Károli Gáspár Református Egyetem koordinálja.

A perbeszédmondó verseny célja, hogy az Európai Uniós munkajog területén lehetőséget kínáljon a joghallgatóknak, hogy a normál osztálytermi tanulási élménytől eltérően, igazi ügyvédekként – bírákból álló esküdtszék előtt – vitázzanak, ezáltal mélyítsék és fejlesszék gyakorlati ismereteiket. A verseny során a hallgatók nemzetközi környezetben, csapatokban dolgoznak. A verseny valós bírósági helyzeteket imitál, és az uniós munkajog és annak tagállami alkalmazása terén a legnagyobb kihívást jelentő és legaktuálisabb kérdésekkel foglalkozik. A verseny során a csapatok írásbeli nyilatkozatokat készítenek, amelyeket egyénileg értékelnek. A szóbeli beadványokat a szóbeli döntőn egy nemzetközileg elismert szakértőkből és bírákból álló zsűri előtt adják elő. A neves professzorokból álló zsűri tagjai között Európai Bizottsági tisztviselők is találhatók, valamint az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének képviselője is.

A versenyen Magyarországot Dawud Savannah Rose, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója, Lőrincz Gergely, a Debreceni Egyetem hallgatója, Poncsák Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója és Tóth János Jenő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója képviseli. Felkészítő oktatóik: Hungler Sára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi adjunktusa, Kun Attila, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára és Sipka Péter, a Debreceni Egyetem egyetemi adjunktusa.

A nemzetközi versenyről bővebben ide kattintva olvashatnak.


Kapcsolódó cikkek

2017. július 10.

Nemzetközi munkajogi perbeszédmondó verseny

2017 júniusában került megrendezésre a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition, a HS MCC. A kezdeményezés fő célja, hogy játékos és versengő keretek között növelje az európai joghallgatók – nemzetközi keretek között is versenyképes és piacképes – munkajogi szaktudását és széles körű együttműködést generáljon a szakmában.

2016. augusztus 8.

Megrendezték az első nemzetközi munkajogi perbeszéd versenyt

2016 júniusában – hosszú előkészítés után – először került megrendezésre a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition, a HS MCC. A kezdeményezés fő célja, hogy játékos és versengő keretek között növelje az európai joghallgatók – nemzetközi keretek között is versenyképes és piacképes – munkajogi szaktudását és széles körű együttműködést generáljon a szakmában.

2017. június 6.

Munkaeszközünk a beszéd

A BÜK munkajogi ügyvédi továbbképzésén, illetve az Ügyvédakadémia gyakorlati képzésén belül dr. Horváth István meghívására egy elméleti és egy gyakorlati retorika előadást tartott Kisházy Gergely igazságügyi munka- és szervezetpszichológus szakértő, logopédus, oktató. A munkajogi képzés keretében egyfajta unikum jelleggel sikerült behozni a retorikát.