Drasztikusan nőnek a versenyjogi bírságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben jóval magasabb bírságokkal számolhatnak a vállalkozások a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által indított versenyfelügyeleti eljárások esetén. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a GVH számos olyan lehetőséget kínál a vállalkozásoknak, amelyekkel hatékonyan csökkenthető a bírságkitettség. A Deloitte közleménye.


Jelentősen megemeli a bírságszámítás alapjául szolgáló összegeket bizonyos eljárások esetén a Gazdasági Versenyhivatal, erre utalnak a szervezet új, 2017 decemberében kiadott bírságközleményei. A GVH az egyes ügyekben kiszabott büntetéseket a bírságközlemények alapján határozza meg. Versenykorlátozó megállapodások (például kartellek, egymással vertikális viszonyban álló piaci szereplők közötti jogellenes megállapodások vagy szövetségek, kamarák versenyjogellenes döntései) és erőfölénnyel vagy jelentős piaci erővel való visszaélés esetén a bírság alapjául szolgáló kiindulóösszeg háromszorosra emelkedik az eddigiekhez képest.

Fogyasztóvédelmi ügyekben a GVH a bírság meghatározása során továbbra is a jogsértő gyakorlat reklámköltségéből indul ki, de ha ezt nem tartja megfelelő bírságalapnak, akkor a jogsértéssel realizált árbevételből, vagy a jogsértéssel érintett árukból származó bevétel eddigi öt százaléka helyett annak tíz százalékából fog kiindulni. Ennek várhatóan az lesz a hatása, hogy jelentősen megemelkednek a cégekre kiszabott bírságok. A GVH kiemeli, hogy olyan bírságok kiszabását tartja szükségesnek, amelyek a büntetésen túl a jogsértéstől való egyéni és általános elrettentést is biztosítják és arányos, de érzékelhető anyagi hátrányt okoznak a jogsértő vállalkozásoknak.

A GVH az általa indított eljárásokban jelentős, a vállalkozáscsoport előző évi nettó árbevételének tíz százalékáig terjedő bírságot szabhat ki az eljárás alá vont vállalkozásokra. Ez nem csak elméleti lehetőség: a GVH 2012 és 2016 között több mint harminc milliárd forintra bírságolta a jogsértő cégeket.

„Összességében a GVH új bírságközleményeinek üzenete az, hogy a cégek a versenyjogi jogsértések elkövetése esetén jelentős, növekvő mértékű szankciókra számíthatnak a jövőben is. Ennek elkerülése érdekében érdemes megfelelő compliance folyamatokat kialakítani, illetve a meglévő eljárásokban minél szélesebb körben együttműködni a GVH-val a jogsértések mielőbbi lezárása, a fogyasztók kártalanítása és a bírság minimalizálása érdekében” – mutatott rá dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal partnere.

A bírságközlemények a valószínűsíthetően magasabb bírságokat eredményező új szabályok bevezetésével párhuzamosan számos olyan lehetőséget nevesítenek, amelyek igénybevételével a vállalkozások jelentősebb mértékben csökkenteni tudják a velük szemben kiszabandó bírság összegét.

„Az eddig is ismert, a jogsértés önkéntes feltárását bírságelengedéssel vagy akár ötven százalékos bírságcsökkentéssel honoráló engedékenységi politika mellett a vállalkozásoknak lehetőségük van arra is, hogy a GVH határozatának megtámadásáról való lemondásuk fejében további 10-30 százalékos bírságcsökkentést kapjanak az úgynevezett egyezségi eljárás keretében. Emellett az új közlemények kiemelik, hogy a vállalkozások GVH eljárásban való hathatós együttműködését szintén bírságcsökkentéssel jutalmazhatja a hivatal, csakúgy, mint a kárt szenvedett fogyasztók önkéntes kártalanítását, mely összeg levonható a vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság összegéből. Európai szinten is kivételes annak elismerése, hogy a hatóság a vállalkozások versenyjogi megfelelőségének biztosítására tett lépéseit, a versenyjogi compliance folyamatok bevezetését jelentősebb mértékű bírságcsökkentéssel honorálja” – hangsúlyozta dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának vezetője.

[htmlbox Közbesz_szemle]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.