Kárfelelősség, fegyelmi felelősség – a munkáltató részbeni mentesülésének esetei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltató főszabály szerint a munkavállalónak okozott teljes kárt köteles megtéríteni. Bizonyos esetekben azonban a munkáltató mentesül a kár egy részének megtérítése alól. Ezek az előre nem látható károk, a kármegosztás, a kárenyhítési kötelezettség elmulasztása és a bírói méltányosság.

1. Az előreláthatóság

A munkáltató nem köteles megtéríteni azt a kárt, amellyel kapcsolatban bizonyítja, hogy bekövetkezése a károkozás idején nem volt előre látható [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 167. § (1) bek.]. A károkozó magatartásból nemcsak közvetlenül keletkezhet kár, hanem egy okozati láncolat beindulásával akár többszörösen közvetve is. Az előreláthatósági szabály alapján ebben az okozati láncolatban meg kell húzni egy határt, amelytől az egyes károk már nem hozhatóak kapcsolatba a munkáltató károkozásával.

Például, a munkavállaló egy munkahelyi baleset során combnyaktörést szenved. A kezelés elhúzódik, legyengült szervezetét a kórházban vírus támadja meg, amely miatt tüdőgyulladást kap. A tüdőgyulladás szövődményei veszélyeztetik a felső légutak épségét is. Amikor azt vizsgáljuk, a munkáltató felel-e a felső légúti megbetegedésekért, tekintettel kell lenni az előreláthatóság követelményére. Tehát, amennyiben a baleset bekövetkezésekor nem volt előre látható, hogy emiatt a munkavállaló egészségének olyan tartós megromlására lehet számítani, amely hosszútávon védtelenné teszi egyes fertőzésekkel szemben, akkor az ebből eredő károkért a munkáltató már nem felel. A munkáltatót terheli a bizonyítás abban a vonatkozásban, hogy a munkavállaló által megtéríteni kért kár a károkozáskor nem volt előre látható.

munkáltató felelőssége

2. A kármegosztás: a munkavállaló vétkes közrehatása

Nem kell megtéríteni azt a kárt, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása okozott [Mt. 167. § (2) bek.]. Ez az ún. kármegosztás esete. Ha tehát, a munkavállaló a kár bekövetkezésében maga is vétkesen közrehatott, a kár egy részét maga köteles viselni. Mivel a munkavállaló közrehatását vétkességi alapon kell vizsgálni, a munkáltató felelőssége viszont objektív, a bíróságok a kármegosztást tipikusan a munkáltatóra terhesebben állapítják meg (pl. 80-20% arányban). Ilyen eset például, ha egy meghibásodott munkagép balesetet okoz, de a sérült munkavállaló maga sem tartott be egyes munkavédelmi előírásokat, vagy a munkavállaló magas lázzal jött dolgozni, de betegségéről nem tájékoztatta a munkáltatót. A munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a munkavállaló vétkesen közrehatott a kár bekövetkezésében.

3. A kárenyhítési kötelezettség

A munkavállalót kárenyhítési kötelezettség terheli [Mt. 167. § (2) bek.]. Nem kell megtéríteni azt a kárt, amely ennek elmulasztásából eredt (például a sérült munkavállaló nem fordult azonnal orvoshoz, az orvos terápiás útmutatását nem követte, vagy a sérülés után is folytatta a munkavégzést). A munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.

4. Bírói kármérséklés

A bíróság rendkívüli méltányosságból a munkáltatót részben mentesítheti a kártérítési felelősség alól. Ilyenkor bár fennáll a munkáltató felelőssége a munkavállalót ért kárért, valamilyen rendkívüli méltányosságot érdemlő körülményre tekintettel a bíróság mégis csak a kár egy részének megtérítésére kötelezi a munkáltatót. A törvény csak példálózó jelleggel határozza meg, hogy e körben a bíróság milyen körülményeket mérlegelhet: így különösen a felek vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát, a kártérítés teljesítésének következményeit értékelheti [Mt. 167. § (3) bek.]. Nem mentesíthető azonban a munkáltató méltányossági alapon teljes mértékben a felelősség alól.

Kapcsolódó fogalmak

A munkáltatói kárfelelősség alapesete

Hasznos tanácsok

Mi eshet a munkáltató ellenőrzési körén kívül?

Mi minősülhet kizárólagos károsulti közrehatásnak?

Kapcsolódó iratminták

Munkavállalói kárigény előterjesztése

Kapcsolódó bírósági gyakorlat

EBH2008. 1902. A munkáltató vétkessége enyhíti a munkavállaló vétkes magatartásának megítélését, azonban súlyos, vagy sorozatos munkavállalói mulasztások esetén a munkavállalóra terhesebb kárviselési arány is megállapítható.

EBH2004. 1153. A kijelölt munkahelyi vezető életet közvetlenül veszélyeztető utasítása a munkáltatóra terhesebb kármegosztást tesz indokolttá olyan esetben is, ha a munkavállalónak meg kellett volna tagadnia az utasítás végrehajtását.

BH2011. 20. Hiányos műveleti utasítás, a munkagép kezelésének szabályozatlansága, továbbá az, hogy a munkavállaló könnyelműen bízik a munkadarab eldőlésének elmaradásában, a munkáltatóra terhesebb kármegosztást indokol.

BH2005. 192. A károsult vétkes közrehatását a mindennapi élettapasztalatot kirívóan figyelmen kívül hagyó gondatlan munkavégzése megalapozhatja.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.