Már csaknem 460 ezren használják a cégkaput

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A január 1-jén indult cégkapu szolgáltatást már 458 ezer cég használja az erre kötelezett 466 ezerből, a regisztráltak június elejéig több mint 600 ezer dokumentumot küldtek és fogadtak. 

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a cégkapu szükségszerűen összetettebb szolgáltatás az ügyfélkapunál, de hasonlóan kezelhető, mint bármelyik ügyintézésre használt internetes levelezési környezet. Hajzer Károly szerint különösen a kisebb cégek számára jelent nagy segítséget, hogy a regisztrációval 300 megabájt vírusmentes tárhelyet kapnak állami garanciával, mivel - mint mondta - a kiberbiztonság a gazdasági életben is egyre fontosabb szempont. A cégkapu lehetővé teszi a beérkező levelekhez kapcsolódó hozzáférési jogosultságok elosztását is a vállalatokon belül - tette hozzá. Hajzer Károly kiemelte, hogy 2019. január 1-jétől az adóhatósági ügyeket is ezen a rendszeren keresztül kell intézniük az érintetteknek.       

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére! Változáskor a Jogtár felületén vagy egyéni beállítás esetén e-mail útján értesítést kap.

További információ >>

A cégkapu az elektronikus közigazgatási szolgáltatások fejlesztésének eredményeként a Széchenyi 2020 program keretében jött létre, az év végén záruló projektet a NISZ Zrt. vezeti. A 9,434 milliárd forint értékű fejlesztésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Idomsoft Zrt., a KDIV Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vesz részt.       

Az elektronikus ügyintézésről szóló 2015-ös törvény idén január 1-jétől kötelezi a gazdálkodó szervezeteket elektronikus kapcsolattartásra az állami szervekkel.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!