Munkahelyi hátrányos megkülönböztetés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hátrányos megkülönböztetés két formáját határozza meg a törvény. Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül, amikor egy személy vagy csoport vélt vagy valós védett tulajdonsága miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesülne. 

A hátrányos megkülönböztetés fogalma számos magyarázatot érdemlő elemmel rendelkezik:

– a megkülönböztetés indoka valamely védett tulajdonság (például nem, bőrszín, egészségi állapot, de a törvény csak példálózó felsorolást ad);

– ez a védett tulajdonság lehet vélt vagy valós, azaz nem feltétlenül kell például egy munkavállalónak várandósnak lennie, elég az is, ha a munkáltató gondolja róla azt, hogy várandós és ezért éri hátrány;

– a hátránynak egy, a munkavállalóval összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest kell megvalósulnia, így például, ha a munkáltató egységesen csökkenti a munkavállalók béren kívüli juttatásait, bármilyen kellemetlen is ez, nem érinti az egyenlő bánásmód kérdését, hiszen mindenkit azonos mértékben érint az intézkedés.

Munkaviszonyban az összehasonlítható helyzetben az egyenlő értékű munkát végző munkavállalók állnak. A munka értékének megítélése során különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni, a munkakör megnevezésének önmagában jelentősége nincsen.

A munkahelyi közvetlen hátrányos megkülönböztetés legkézenfekvőbb esete az egyenlő bér elvének megsértése. Erre akkor kerülhet sor, ha az azonos értékű munkát végző munkavállalók munkabére (jelen esetben tágan értelmezve, ideértve a béren kívüli és egyéb juttatásokat is) valamilyen védett tulajdonságuk miatt eltérő. Ennek megítélése során fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az egyenlő bánásmód sérelméhez az eltérő munkabéren túl két további, konjunktív feltételnek is teljesülnie kell: egyenlő értékű munka és védett tulajdonságon alapuló megkülönböztetés. Azaz, hiába tér el két, azonos munkakörben, azonos feladatokat ellátó munkavállaló munkabére, ha az eltérés oka nem védett tulajdonság, hanem például az, hogy az egyik munkavállaló a munkaviszony létesítésekor keményebben „alkudozott”.

Ezzel szemben a közvetett hátrányos megkülönböztetés olyan intézkedés, amely látszólag megfelel az egyenlő bánásmód követelményének, ugyanakkor valamely védett tulajdonsággal rendelkező személyek vagy csoportokat mégis lényegesen nagyobb arányban hátrányos helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévők lennének. Ilyen intézkedés lehet például, ha a munkáltató olyan jelenléti bónuszt vezet be, amelyre csak akkor lehet jogosult a munkavállaló, ha a beosztás szerinti munkaidejének 90%-át ledolgozza. Amennyiben egy ilyen rendszerben például a szabadságot nem tekinti a munkáltató ledolgozott időnek, mindazok a munkavállalók akik életkoruk és/vagy családi állapotuk miatt nagyobb mértékű szabadságra jogosultak, mint az éves munkaidő 10%-a, elveszíthetik jogosultságukat a jelenléti bónuszra, miközben más – velük azonos értékű munkát végző, de nem családos és/vagy idősebb – munkavállalók arra még jogosultak maradnak.

Ugyancsak közvetett hátrányos megkülönböztetés lehet, ha a mozgássérült munkavállalókat is foglalkoztató munkáltató a rendszeres éves csapatépítést olyan környezetbe szervezi (kalandpark, hegyi túra, drafting stb.), amelyen a mozgássérült munkavállalók egészségi állapotuk miatt nem képesek részt venni.

A munkáltatóknak figyelemmel kell lennie arra is, hogy az egyenlő bánásmód követelményét nem csak a munkaviszony fennállása alatt, hanem annak létesítése során, azaz a toborzás, kiválasztási eljárás alatt is meg kell tartani. Ugyanakkor a munkaviszonyban, illetve annak létesítése során sem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését

– a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés,

– a vallási vagy más világnézeti meggyőződésen, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapvetően meghatározó szellemiségből közvetlenül adódó, az adott foglalkozási tevékenység tartalma vagy természete miatt indokolt, arányos és valós foglalkoztatási követelményen alapuló megkülönböztetés.

Így például, ha a munkáltató jogszerűen kereshet kizárólag női munkavállalókat egy női öltözőbe kabinos munkakörbe, de ugyanez a megkülönböztetés már egy könyvelő iroda mérlegképes könyvelője esetén már nem jogszerű. Ugyancsak jogszerű lehet egy egyházi fenntartású iskola hitoktató munkakörének betöltése során az az elvárás, hogy a hitoktató meghatározott vallású legyen.

Jogorvoslati lehetőségek

Az egyenlő bánásmód megsértése esetén a munkavállalók előtt kétféle lehetőség is nyitva áll a jogsérelem orvoslására. A munkavállalók – közigazgatási eljárás keretében – fordulhatnak az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. A hatóság jogsértés esetén elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, eltilthatja annak jövőbeni folytatásától a munkáltatót, illetve bírságot szabhat ki. A hatóság jogosult továbbá határozatai nyilvánosságra hozatalára, amely a munkáltató megítélését adott esetben igen kedvezőtlenül befolyásolhatja. A hatósági határozattal szemben fellebbezni nem lehet, azzal szemben bírósági felülvizsgálatnak van csak helye. A közigazgatási eljárásban a munkavállaló kárigényt nem érvényesíthet.

Amennyiben a munkavállaló kártérítési igényt (akár a jogellenes munkaviszony megszüntetéssel összefüggésben, akár személyiségi jogsérelem miatt, sérelemdíj jogcímén) kíván érvényesíteni, azt csak bírósági eljárás keretei között teheti meg.

Mindkét eljárásban közös, hogy az egyenlő bánásmód megsértése esetén a bizonyítási teher a munkáltatón van. A munkavállalónak elegendő valószínűsíteni az egyenlő bánásmód megsértését és megjelölnie azt a védett tulajdonságot, ami alapján a megkülönböztetésre sor került. Azt, hogy nem történt jogsértés, már a munkáltatónak kell bizonyítania.

[htmlbox Opus_Simplex]

 

 

---