Nagy változás jöhet jövőre a közmunkában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legfeljebb egy évig lehetne közfoglalkoztatotti státuszban maradni és a 25 év alatti fiatalokat kivennék a programból. 


A kormány jövőre teljesen átalakíthatja a közfoglalkoztatási programot, erről Simon Attila a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára beszélt a Világgazdaságnak – írja a Portfolio. 

A helyettes államtitkár a lapnak azt mondta, hogy a közfoglalkoztatási program kiterjesztése alkalmas volt arra, hogy a munkaerőpiacról leszakadókat visszaterelje a munkába. Ma már ugyanakkor sok közfoglalkoztató úgy gondolja, hogy a program önmagáért létezik és az sem motiválja a közfoglalkoztatottakat a versenyszférában való elhelyezkedése, hogy kicsi a minimálbér és a közfoglalkoztatotti bér közötti különbség. 

 

Ezért az NGM többek között azt javasolja, hogy legfeljebb 12 hónapog lehessen közfoglalkoztatotti státuszban maradni. Az is cél, hogy a szakképzett munkavállalókat nem pazarolják el a közfoglalkoztatásra. A tervek szerint ezek a munkavállalók csak akkor lehetnek majd közfoglalkoztatottak, hogy három hónapon belül nem ajánlanak nekik a végzettségükhöz megfelelő munkahelyet, vagy három munkáltató visszautasítja őket. 

Simon Attila a Világgazdaságnak azt is elmondta, hogy szeretnék a 25 év alatti fiatalokat kivezetni a közfoglalkoztatásból, azért, hogy a fiatalok ne parkolópályán kezdjék életüket. 

A helyettes államtitkár szerint a 250 ezer fős közfoglalkoztatotti létszámból 100-150 ezer főt lehet elhelyezni a versenyszférában. A tárca javasaltairól januárban tárgyal a kormány és ha elfogadják a tervezetet, márciusban indulhat az új közmunka-rendszer – írja a Portfolio


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.