Újra üdülési joggal trükközőt büntetett a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A LIB Magyarország kereskedelmi gyakorlata is valótlan, jogsértő tájékoztatásokon alapult – állapította meg a GVH.


Üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával megtévesztette a fogyasztókat a Light in the Barter LLC. Magyarországi Fióktelepe (LIB Magyarország), amiért 8,9 millió forint bírságot kapott a vállalkozás – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A GVH kifejtette: a LIB Magyarország azt üzente a fogyasztóknak telefonos és szóbeli tájékoztatásaival, hogy meglévő üdülési jogaikat megvásárolja, a vásárlás ellenértékeként kapható LIB pontokat pedig a fogyasztók egy erre a célra kialakított rendszerben költhetik el.

A versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás 2015 áprilisától tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert a munkatársai által megkeresett fogyasztóknak üdülési joguk megvételét kínálta fel, valódi szándéka azonban a fogyasztók beléptetése volt a LIB pontkártya-vásárlási rendszerbe az ezzel összefüggő rendszerhasználati díj beszedésével együtt, így jelentős különbség volt a LIB Magyarország valós céljai és aközött, amit azokról kommunikált.

 

A LIB Magyarország több szempont figyelembevételével határozta meg a rendszerhasználati díjat, amely a fogyasztóknak százezer és egymillió forint közötti fizetési kötelezettséget jelentett, miközben üdülési joguk megvásárlása a befizetések ellenére sem valósult meg.

A vállalkozás egyúttal megsértette a szakmai gondosság követelményét szerződéskötési- és kapcsolattartási folyamataiban, miután szabálysértő magatartásán a hozzá beérkezett fogyasztói panaszok és az adásvétel folyamatában felvetődött átírási nehézségek hatására sem változtatott.

A GVH a bírság kiszabásakor a jogsértő, a rendszerhasználati díjakból származó bevételekből indult ki. A versenyhivatal súlyosbító körülményként értékelte többek között, hogy a vállalkozás teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan, jogsértő tájékoztatásokon alapult, sérülékeny fogyasztókat célzott meg, emellett hosszú ideig tartott, így jelentős számú fogyasztót ért el és a vállalkozás jelentős mértékű előnyhöz jutott a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok által.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.