Webáruházak: egyre több a fogyasztói panasz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Év eleje óta egyre több panasz érkezik a Budapesti Békéltető Testülethez az interneten vásárolt műszaki cikkekre (okostelefon, iPad, televízió) amelyek tartós fogyasztási cikknek minősülnek, ha a vételáruk meghaladja a 10 ezer forintot, mégis nem sokkal az átvétel után elromlanak, és a kötelező egyéves jótállás ellenére a cégek elutasítják a fogyasztókat, amikor ingyenes javítást vagy cserét szeretnének – közölte a Budapesti Békéltető Testület.


A tartós fogyasztási cikkeknél az egy éves garancia azt jelenti, hogy ha a termék meghibásodik, akkor a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy eladáskor még hibátlan volt, ha ezt nem teszi vagy nem tudja megtenni, ki kell cserélnie vagy ki kell javítania az adott terméket. 

A kötelező egyéves jótállási idő alatt nincs lehetőség a garancia megvonására, hiszen az jogszabályban biztosított. Ezért ilyen esetekben nem elég egy a fogyasztónak szóló e-mail, hogy sérülést fedeztek fel a terméken, hanem a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a hibát valóban ez a sérülés okozta. Mindezek miatt a fogyasztónak érdemes a problémás termékről visszaküldése előtt fényképeket vagy videófelvételt készíteni és mindezt megismételni, ha a terméket már becsomagolták, hogy bizonyítani tudja, pontosan milyen állapotban küldte vissza a meghibásodott árut – hangsúlyozta közleményében a Budapesti Békéltető Testület. 

A futártól kapott átvételi elismervényt is meg kell őrizni, hiszen csak ezzel lehet igazolni a csomag átadását – teszik hozzá.

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

 

A másik probléma az online rendeléskor biztosított 14 napos indoklás nélküli elállási joggal függ össze. Gyakran előfordul, hogy amikor a fogyasztók élnek az elállási jogukkal, a cég nem vagy csak igen sokára téríti vissza a termék vételárát. Hasonló esetben azonban a vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül azt követően, hogy tudomást szerzett az elállásról, vissza kell térítenie a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, amit csak addig tarthat vissza, míg a terméket vagy a visszaküldést igazoló dokumentumot meg nem kapta.

A közlemény szerint sokszor elkerüli a fogyasztók figyelmét, hogy nem magyar székhelyű vállalkozástól rendelnek. Ez a vásárolt áru meghibásodásakor jelent problémát, amikor kiderül, hogy a cég külföldi szerviz partneréhez kell visszaküldeni. Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület látja el a fogyasztók és a vállalkozások közötti, határon átnyúló, online vásárlásokból fakadó viták rendezésének feladatát és egyúttal a tagállami kijelölt, európai uniós online tanácsadó pontot is működteti.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.