A halál 50 órája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy generáció meghatározó filmélménye volt e háborús film, mely újra megelevenedik a budapesti Corvin moziban.

 


A mai hatvanas generáció jól emlékszik gyerekkori filmélményeire, különösen A halál 50 órája (Battle of the Bulge) című monumentális amerikai produkcióra. A honi mozik 1968-ban mutatták be a filmeposzt, három évvel az amerikai premiert követően. Ez szinte jelentéktelennek számított egy olyan korszakban, melyben nem volt ritka az évtizedes, sőt több évtizedes késedelem sem.

Akkoriban sok szempontból volt különleges az alkotás. Egyrészt 167 percével olyan hosszúságúnak számított, hogy a magyar filmszínházak két részben, szünettel vetítették. Másrészt egyedülállónak számított technikai megvalósításában is: Ultra Panavision 70 típusú kamerával, 70 milliméteres filmre (Cinerama) forgatták. Így igazán csak széles, nagy filmvásznon élvezhető. Ilyen vászonnal Magyarországon nem sok mozi rendelkezett, talán csak a Corvin. (Melynek teteje még szétnyitható volt, így a szellőztetést vagy épp meleg nyári napokon a jó levegőjű vetítést könnyen meg lehetett oldani). Bár a mozi felújításakor eltűnt a nyitható mennyezet, a széles vászon megmaradt, így nem véletlen, hogy csaknem fél évszázaddal a hazai premier után ismét a Corvin mutatja be a sokak emlékezetében máig élő remekművet. Természetesen felújított hang- és képminőségben, az eredeti szinkronnal.

Persze, a későbbi generáció tagjai közül, aki kíváncsi volt e háborúsfilm-klasszikusra, már láthatta televízióban, megvásárolhatta DVD-n, sőt az interneten akár ma is letöltheti (magyar szinkronnal is). Ám a valódi filmélményt mégiscsak egy hatalmas vászon előtt ülve lehet átélni. Fantasztikus, látványos jelenetek teszik élethűvé a megtörtént eseményeket feldolgozó történetet, a néző úgy érzi, valósággal ott van a hadszíntéren: együtt haladunk a német tankokkal, körülöttünk dördülnek el a lövések, és az orrunk előtt zajlanak az izgalmas haditanácskozások.

Jelenetek a filmből (Fotók: Pannónia Entertainment Kft.)

Bár kitaláltak a szereplők, a történet valóságon alapul. Az ardenneki csata 1944 decemberében zajlott Belgium, Luxemburg és Németország területén. Ez volt a náci birodalom utolsó offenzívája, melynek során a német tankoknak sikerült betörni az amerikai vonalak mögé. Az üzemanyag-utánpótlási gondok, valamint a légitámadások miatt a németeknek végül vissza kellett vonulniuk.

A filmbéli főszereplő, az amerikai Kiley alezredes (Henry Fonda) német támadástól tart, miközben a katonák már a karácsonyi hazautazásról ábrándoznak. Társával utazva, egy felderítőgépről álcázott német tankokra bukkannak egy erdőben. Eközben a németeknél Kohler tábornok (Werner Peters) egy ötvenórás visszaszámlálásra készített órát mutat Hessler ezredesnek (Robert Shaw): szerinte ennyi időn belül még lehet esélyük egy átfogó, sikeres támadásra. Hessler ezredest ki is nevezik egy páncélos dandár parancsnokává. Remek színészi alakításokat láthatunk: az amerikai oldalon Charles Bronsont (Wolenski őrnagyként), Telly Savalast (mint Guffy őrmester), de a németeket megformáló színészek is kiválóak (többségében német színészek). A forgatókönyv erőssége, hogy más – korábbi és későbbi – filmekkel ellentétben az ellenséget megjelenítő figurák sem bugyuták, hanem hús-vér emberek, akiket komolyan kell venni.

Mindez egyaránt dicséri Ken Annakin rendezőt, Bernard Gordon, Philip Yordan, John Melson és Milton Sperling írókat, no és a gyártó-megrendelő stúdiót, a Warner Brotherst. Nem szabad megfeledkezni az operatőr Jack Hildyardról, aki olyan monumentális vérbeli háborús csatajeleneteket rögzített kamerájával, hogy a néző valóban a front kellős közepén vagy egy tank belsejében érezheti magát. E képeket Derek Parsons vágta meg, olykor klipszerűen. Benjamin Frankel zeneszerző szimfonikus zenekölteményével járult hozzá a hatás erősítéséhez. (Száz filmzenéje közül ez volt az utolsó.)

Bár a nézők és a kritikusok is elismerték a produkció művészi jelentőségét, a hozzáértő történészek, politikusok, veterán katonák azt is hangoztatták, hogy az egyhónapos ütközetet három napba sűrítő alkotók számtalan pontatlansággal készítették el filmjüket. (Például nem korhű a filmben látható tankok többsége, az Ardennek inkább hegyes, erdős vidék, míg a vásznon jobbára sík vidéken, sztyeppés területen zajlanak a csatajelenetek stb.) Dwight D. Eisenhower egykori tábornok, az Egyesült Államok későbbi elnöke még sajtótájékoztatót is tartott, hogy helyreigazítsa a film történelmi pontatlanságait.

Mindezek ellenére egy korhű, a háború résztvevőinek magatartását, lelkiállapotát, bátorságát, önfeláldozását, emberi gyengeségeit hitelesen ábrázoló mű született, melyben átérezzük a háború borzalmát, kegyetlenségét, értelmetlenségét.

A film világpremierjét Hollywoodban, a Cinerama Dome filmszínházban tartották, és 1965. december 16-ára időzítették, az ardenneki csata kezdetének 21. évfordulójára. Meglepő módon az alkotást elkerülte az Oscar-díj, mindössze két Golden Globe-ra jelölték: Telly Savalas a legjobb epizódszereplő kategóriájában, Benjamin Frankelt pedig zeneszerzőként kapott nominációt.

A filmet annak idején a Mokép forgalmazta, 2017. szeptember 14-étől a Pannónia Entertainment jóvoltából érkezik el a mű a Corvinba.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.