Mazda MX-5 1,5 Revolution – A szélvész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megújult Mazda MX-5 továbbviszi a világ legnagyobb példányszámban eladott roadsterének hagyományát. A Mazda agresszívabb külsővel és napjaink kihívásainak megfelelő technológiával vértezte fel a legendás roadster negyedik generációját, de hű maradt a könnyű, megfizethető árú sportautó egyszerűségének koncepciójához, valamint a tiszta vezetési élményhez.


A megújulás jegyében a külső forma nem változott, a dizájn viszont annál jobban. Elöl hosszú, mélyre nyúló az orra és rövid a túlnyúlása, igen morcos a tekintete, de karakterére ideális arányok jellemzők.  Az első lökhárító alsó sarkaihoz helyezett nappali LED fények hangsúlyozzák az MX-5 széles kiállását. A tervezők a japán kalligráfia hagyományát felhasználva hozták létre az autó külső formatervét, az autó oldalát megdöbbentően hatékony vonalvezetés uralja.

Teljesen új külső dizájnt kapott, az apró LED-es fényszórók morcossá teszik

A vászontetővel harmonizáló fekete A-oszlopok, szélvédőkeret, ajtókeretek és ülés mögötti bukókeretek kiemelik az utastér pilótafülke jellegét. Szó szerint a jármű középpontjában ülünk, közel a talajhoz, így biztosítva az alacsony tömegközéppontot. Az eddigi legrövidebb MX-5 egyben a legkecsesebb is.

Belül megszokott Mazda látvány fogad minket a megszokott minőséggel

A karosszériában több a nagy szakítószilárdságú acél és alumínium felhasználása. De az alumínium számtalan helyen megjelenik még, többek között az első sárvédőkben, a lökhárító-merevítésekben és az ülés mögötti bukókeretekben.

Jó az összeszerelés minősége, rendkívül merev a karosszéria

Tehát a karosszéria merevségével nincs baj, de plusz kapott egy megerősített hátsó rugótornyot, amely kiküszöböli az útegyenetlenségekből adódó karosszériacsavarodást és az üléseket közvetlenül a B-oszlop vázszerkezetéhez rögzítették, ezzel megnövelve a szerkezeti merevséget. Tömege tökéletesen oszlik el az autó első és hátsó része között.

Kényelme jó, de csak akkor, ha már benne ülünk. Mélyre kell ülni, csukott tetővel igen megterhelő a ki és beszállás, főleg magasabb utazónak. Ezt még cifrázhatjuk, ha szűk helyre parkolunk és az ajtókat sem tudjuk kellően kitárni. Akkor aztán jön a gubanc, melyik testrészünket milyen sorrendben és hova rakjuk.

Hatalmasra nyílnak az ajtók, mélyen ülünk, szűk parkolóhely felejtős

De ha ezen az aprócska dolgon túl vagyunk, bent már minden rendben. Kényelmesek az ülések, külön állítható az ülőlap dőlése, ezáltal abszolút tökéletes pozícióban ülünk. Az ülés másik érdekessége a fejtámlákba épített hangszórók, így nyitott tetővel is élvezhetjük kedvenc zenénket.

Szépen szólnak a fejtámlába épített Bose hangszórók

A tető maradt a régi, egyszerű megoldással, egy kallantyú ki és egy huncut mozdulattal hátra csapjuk. Nyitott tetővel igazi élmény a Mazda, ezt egészen 120 kilométeres sebességig élvezhetjük, ezután válik zavaróvá a menetszél, ezt az oldal ablakok felhúzásával picit finomíthatjuk, de hosszútávon így sem elviselhető.

A csomagtartó kulcsról is nyitható, mérete lényegtelen, a nyitott tető nem vesz el helyet

Ha kényelmes tempóban használjuk, akkor miénk a világ, nagyszerű élmény vezetni. Közvetlen a kormányzása, nagyok direkt, szinte semmi holtjátéka sincs, amelyet hidraulikus kormányszervó helyett a helytakarékos, kettős fogaskerékkel ellátott elektromos rásegítéssel szereltek.

Remek a futóműve, a mérnökök megtartották a kettős keresztlengőkaros első és multi-link hátsó futómű-beállításokat, miközben számos alkatrészt átalakítottak a rendkívüli stabilitás és az alacsony súly érdekében.

Hátul is LED-esek a lámpák, szépen szól a kipufogó

A vezető előtti műszerfalban a Mazdától megszokott látvány fogad minket, csak egy kicsit másképp. Jelen esetben a fordulatszámmérő került középre, a kilométeróra és a digitális kijelző kisebb méretben a két szélére.

Ára nem vészes, kisebbik motorral top felszereltséggel 7,5 millió forintból megvan

Ha hallgatunk a fordulatszámmérőbe épített fokozat kijelzőre és nem bántjuk a gázpedált, akkor nagyon takarékosan 4,8 literes átlagra is elmehetünk száz kilométeren. Amúgy, ha mégis játszani lenne kedvünk, ami nem ritka, akkor 7–8 liter között alakul a fogyasztás, és így is 600 kilométer körül alakul a hatótáv, amit megtehetünk.

Nem nagy motorról beszélünk. Ez a most kapható két motorvariáns közül a kisebbik. Másfél literes, négyhengeres erőforrásról van szó 131 lóerővel. De nem kell ám félteni vagy lenézni, nagyon is kellő dinamikát biztosít.

Erős és takarékos motor 131 lóerővel, kevésnek tűnhet, pedig tud meglepetést okozni

Nyomatéka 150 Nm ami, 4800/percnél jár a csúcson, de már alacsony fordulaton is jól húz, gyorsulása 8 másodpercig tart százas tempóra, és az elődhöz képest 20 kilogrammal könnyebb motor sportosságát jól mutatja, hogy maximális erejét 7000 fordulatnál adja le. A kipufogókból áradó hang csodálatos és minél magasabb fordulaton járunk, annál bizsergetőbb.

Kisebbik motorhoz 16 colos kerekek járnak, nem tűnik kicsinek

Az erőforráshoz rendelt hatfokozatú kéziváltót eredetileg úgy fejlesztették ki, hogy az MX-5 legendásan közvetlen, rövid utakon mozgó váltási érzetét a márka többi típusánál is meghonosítsák. Ez maximálisan jól sikerült, hiszen pontos és precíz a kapcsolhatóság élménye.

Talán az egyetlen zavaró körülmény a fedélzeti rendszerhez rendelt forgókapcsoló, amely a váltó mögött kapott helyett. Vezérlő gomb mérete normális, a többi Mazdából már ismert, de túl nagy ide, ha könyöklőn tartjuk a kezünket, de legfőképp, ha váltunk, akkor alkarunkkal folyamatosan, akaratunk ellenére nyomkodjuk.

Igazi, őszinte élményautó, minden út külön élmény

Igazi élményautó az új MX-5, ami a mai kényelemtől orientált modellek világában igazi egyediségnek számít. Sok kompromisszum szükséges hozzá, de pont ezért lesz a szemünkben az, ami hiszen minden egyes használat során nyers élvezetnek lehetünk részesei és pont ezért tudjuk feltételek nélkül csodálni.

Fotók: Buday Dénes


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.