Mi fán terem a pótmagánvád?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A konfliktusok során elszenvedett sérelem megtorlása kezdetben az egyénre hárult, aki képességei szerint a saját erejére támaszkodva érvényesíthette érdekeit. Ennek legfontosabb módja a magánharc volt, amit a szemben álló felek ereje, ügyessége döntött el. Később az állam, miután korlátok közé szorította a magánbosszút, átvette a bűncselekmények megtorlásának terhét. Tette ezt azért, hogy ne a sértettnek vagy hozzátartozóinak kelljen az elkövetőt üldöznie, valamint azért, mert a deviáns cselekmények az államra és az egész társadalmi rendre nézve súlyos veszélyt jelentettek. A büntetőjogi felelősség alapja így az egyéni helyett a közösségen esett sérelem lett.


„Pótmagánvádlóként a sértett, halála esetén pedig egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet fel. Amennyiben a pótmagánvádló nem természetes személy, megszűnése esetén jogutódja léphet helyébe.”

Az állam azzal, hogy magára vállalta a bűnüldözés terhét, azt is kimondta, hogy „csak ő az, aki igazságot szolgáltathat”, és az áldozat, „akinek érdekeit a bűncselekmény akár közvetlenül, akár közvetett módon sértette, ebben a folyamatban mellékszereplővé vált. Nem csupán sérelmét orvosolhatta szűk körben, de egyéb (a biztonsághoz, a magánszféra védelméhez, egy újabb bűncselekmény sértettjévé válásának elkerüléséhez fűződő) érdekeit sem védték garanciális szabályok. Az elv az volt, hogy ha az állam áldozatot vállal a bűncselekmény felderítésére, áldozatot hoz az igazság oltárán, ezt minden magánszemélynek meg kell tennie, még akkor is, ha esetleg maga is sérelmet szenved, maga is áldozattá válik.”

A vád közfunkcióvá vált, s így a büntető igény érvényesítése felett csak az államközösség rendelkezhetett. Éppen ezért a vád képviselete az ügyész feladata lett.

A büntetőjog fejlődése folyamán tehát a sértett elveszítette az eljárásban korábban ráosztott főszerepet, és a modern eljárásokban érdemtelenül tengődött az igazságszolgáltatás perifériáján. A hétköznapok gyakorlata igazolta, hogy a jogszabályok által meghagyott lehetőségek a jogalkalmazás folyamán tovább szűkültek, és a sértett kívülállóként, kiközösítettként tengődött az eljárásban. Ami még ennél is rosszabb, újabb és újabb viktimizációinak lehettünk tanúi.

A sértett jogainak erősítése az európai dokumentumok fényében mindenképpen szükségessé vált. Ezt felismerve a hazai jogalkotó, a büntetőeljárás területén is reformot hajtott végre, és számos új jogintézményt hozott létre: ezek némelyike kifejezetten a sértett eljárásjogi helyzetét erősítette. A sértett igényérvényesítési lehetőségét szélesítve került sor többek között a pótmagánvád visszaállítására.

A pótmagánvád az ügyészi vádmonopólium korrekciója, a büntetőjogi igény pótlólagos érvényesítése. A közvádló helyett végzett sértetti vádképviselet azokban az esetekben, amikor az ügyész nem emelt vádat, vagy azt elejtette.

A sértett pótmagánvádlóként több esetben léphet fel: ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntette, ha az ügyész a vádemelést részben mellőzte, illetve, ha a vádat elejtette. A hatóság tétlensége esetén (feljelentés elutasítása, nyomozás megszüntetése) a sértett számára először a panaszjog nyílik meg.

A sértett pótmagánvádló lehet akkor is, ha az ügyész azért nem emelt vádat, mert a nyomozás eredményeként közvádra üldözendő bűncselekményt nem állapított meg, illetve a magánvádas eljárásban elrendelt nyomozás eredményeként a vád képviseletét nem vette át; valamint a vádat azért ejtette el, mert megítélése szerint a cselekmény nem közvádra üldözendő, feltéve, hogy a bíróság a vádhatóságtól eltérő állásponton van a bűncselekmény minősítését illetően.

Pótmagánvádlóként a sértett, halála esetén pedig egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet fel. Amennyiben a pótmagánvádló nem természetes személy, megszűnése esetén jogutódja léphet helyébe.

Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) szerint a sértett nem léphet fel pótmagánvádlóként, ha a bíróság a vádlottat felmentette, vagy az eljárást megszüntette, de az ügyész nem fellebbezett. Ennek indoka: ha már a bíróság dönthetett a vádról, a pótmagánvádló belépése felesleges.

Nincs helye pótmagánvádnak, ha a sértett feljelentését azért utasították el, mert a gyanúsított gyermekkorú vagy kóros elmeállapotú volt. Nem emelhető pótmagánvád akkor sem, ha hiányzik a gyanú, a bűncselekmény elévült, a gyanúsított meghalt, nincs magánindítvány. (A nyomozás megszüntetése esetén is hasonló a helyzet.)

Működőképes-e a pótmagánvád intézménye?

Kezdetben a jogalkalmazás félreértelmezte az eredeti jogalkotói szándékot, és a törvény hatálybalépése után egy évvel a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntésével megengedte, hogy ügyészi tétlenség esetén állami szerv is lehessen pótmagánvádló. A kezdeti szándék – miszerint a pótmagánvád a bűncselekmény áldozata számára nyújtott jogalkotó gesztus – itt visszájára fordult, de az Alkotmánybíróság később kimondta, hogy állami szerv mégsem lehet pótmagánvádló.

Az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy szép számban érkeznek a bíróságra a pótmagánvádak, bár többségük még a bíróság előszobájában elvérzik, legtöbbször formai hibák miatt. Ennek pedig főleg a szabályozás az oka. A törvény az egyik oldalon lehetővé teszi a sértetti fellépést, a másik oldalon pedig fékként beékeli az ügyvédkényszert. Ezen túlmenően, a jogalkalmazás mindennapjaiban további csapdák is előfordulnak. Úgy tűnik, hogy a bírák nagy része nem szereti ezt az új/régi jogintézményt (új, mert a Be. reformja során került terítékre, régi, mert már az 1896. évi Bp. is ismerte), és tárgyalás kitűzése nélkül elutasítják a sértett indítványát, különböző okokra hivatkozva. Pedig az Európai Alkotmány követelménye, hogy a sértett eljusson a bírósági úthoz. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor az állam (nevében eljáró ügyész) tehetetlen, ezért jogállamban lehetővé kell tenni a civil emberek számára, hogy saját ügyeiket rendezzék.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a pótmagánvád az egyszerű sértett számára biztosított jogalkotói gesztus, éppen azért, hogy ügye bírói útra terelődhessen. És ami még ennél is fontosabb: a pótmagánvád egy esetben mindenképpen nélkülözhetetlen. A hatósági túlkapás áldozatai számára elengedhetetlen jogállami eszköz arra, hogy a bajtársi és egyéb megfontolásokból meg sem indított eljárások esetén a vádat a sértett képviselje, képviselhesse. Gondoljunk csak Kosztolányi híres novellájára, az Aureliusra, ahol egy esti „igazoltatás”-t követően a császári testőr szuronyával halálra sebzi a 14 éves Avidust. Az uralkodó, Marcus Aurelius az állam érdekeit szem előtt tartva, eltekint az elkövető megbüntetésétől, és fiának azt mondja, hogy ha megbüntetném ezt a szerencsétlen fickót, „aki végre csak kötelességét teljesítette, olyan hibát követnék el, mely nagyobb lenne az övénél is, mert ezzel alapjában tagadnám az Állam elvét, megingatnám a hitét a többi zsoldosnak, aki engedelmeskedik a parancsnak (…) Most durván és botorul cselekedett. De mennyi jót tett ezzel a vadságával és mennyi jót fog még tenni a jövőben, mikor ugyanezzel a vadsággal ront a gonosztevőkre, a tolvajokra, a gyilkosokra, (…), akik mindnyájunk ellenségei.”

A jogállamban Aurelius érvei nem lehetnek érvek. A legalitásból az következik, hogy minden bűncselekményt üldözni kell. Persze a veszély itt is fennáll, hogy nem így történik. Ha a hatóság csak saját akaratától függően üldözi a bűncselekményeket, akkor a rendőri szelekció következtében a büntetőeljárások egy része elmarad. A sértett szempontjából ez pedig sérelmes.

A szelekció legdurvább fajtáját tartalmazza az említett irodalmi jogeset; ez sajnálatos módon napjainkban sem ismeretlen jelenség.

Elvi szinten a hazai jog megfelel a jogállami követelményeknek a sértetti jogokat illetően, a gyakorlatban viszont több ezer sebből vérzik a pótmagánvád jogintézménye.

Sokszor nem lehet eldönteni, hogy ki is a sértett, így azt sem, hogy ki léphet fel pótmagánvádlóként. További problémát jelent, hogy a sértett kettős pozíciója: pótmagánvádlóként az ügy ura, bizonyításbeli szerepét illetően viszont a legtöbbször tanú is a büntetőeljárásban. Az ugye elképzelhetetlen, hogy egy büntetőügyben az ügyészt tanúként is kihallgatják.

Mivel a törvény szerint a bírósági szakaszban a pótmagánvádló az ügyész jogait gyakorolja, akkor hogyan degradálódhat a pótmagánvádlóként eljáró sértett a tanú szerepére?

Amikor pedig a bíróság nem hallgatja ki a pótmagánvádló-sértettet tanúként, akkor csak a jogi képviselőjét idézi meg a tárgyalásra, így az eljárást, a pótmagánvádat emelő személy távollétében folytatják le.

Az ilyen tisztázatlan jogi helyzetek miatt nem dicsérnek meg minket – a sértetti jogokat manapság előtérbe helyező – európai jogvédő szervek.

Ha később a jogalkotó módosítani kívánja a pótmagánváddal kapcsolatos szabályozást, akkor arra is figyelemmel kell lennie, hogy a bíróság által megengedett, illetve elfogadott pótmagánvád nehogy azt a látszatot keltse, miszerint a bíró átvette a vádló szerepét. Mindezek mellett célszerű lenne, ha a jogintézményt a törvényben egy helyen szabályoznák. A jövőt illetően szükség lenne a pótmagánvádló jogi lehetőségeinek szélesítésére annyiban, hogy biztosítani kellene számára a bizonyítás lehetőségét, valamint a bizonyítási eszközök alkalmazását.

Dr. Kiss Anna


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.