Pillanatképek a 2017-es Ügyvéd Golf Kupáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hagyományokhoz híven az idén nyáron immár hatodik alkalommal került megrendezésre az Ügyvéd Golf Kupa, ahol a Wolters Kluwer Kft-t képviselve örömmel adtam át az értékes díjakat a Kupa győzteseknek. A rendezvény Fővédnökei Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke voltak.


Csodálatos környezetben, a Bakony szívében, Zirc-Szarvaskúton közel 60 résztvevővel indult a nap. A Forest Hills Hotelbe érve egy tizenéves fiúcska parádés golf autó vezetését megcsodálva jutottunk el a Klubházhoz. Ügyvédek, jogászok, jogtanácsosok párba rendezve jókedvűen, ugyanakkor „véresen komolyan” versenyre keltek egymással. Kedvüket még a három kisebb-nagyobb zivatar sem szegte, s a heves széllökések sem törték meg a lendületet. Akadtak gyakorlott golfozók és olyan versenyzők, akiknek életük negyedik alkalma volt csupán ez a megmérettetés.

Őszinte leszek, itt az Ügyvéd Golf Kupán, egy kedves „idegenvezető” vendéglátótól tudtam meg, hogy bizony sokan sokféleképpen vélekednek erről a sportról. Az élet sportja a régi golfosok szerint. Úri sport mondják a szkeptikusok. A golf azonban több országban nemzeti sport, már a közép-európai régióban is nagyon sokan űzik, világszerte mintegy 60 millióan. Ők biztosan nem tévednek.

A játék lényege tényleg egyszerű. Minél kevesebb ütésből a lyukba kell juttatni a labdát, egy erre a célra kialakított ütővel. Mindezt lehetőleg egy golfpályán.

A Wikipédia szerint a játékot 1902-ben Andrássy Géza gróf mutatta be, a fővárosi Lóversenypályán.  Az első pálya Tátralomnicon épült 1908-ban, a későbbi többszörös magyar golfbajnok, Lauber Dezső tervei alapján. 1909-ben itt rendezték meg az első versenyt. 1910-ben megalakult a Budapesti Golf Club (amely utóbb a Magyar Golf Club nevet kapta). A 20-as évekre a hazai golf az európai élvonalba emelkedett, a jól képzett férfi és női játékosoknak köszönhetően, akik számos egyéni és csapatversenyt nyertek külföldön is. 1952-re a golf politikai okokból nemkívánatos sporttá vált. A golfélet újraszervezése a 70-es évek közepén kezdődött meg Magyarországon. A 90-es években több új klub alakult és számos gyakorló- és versenypálya épült fel. Mára a klubok évi több mint száz kisebb versenynek és az országos bajnokságoknak adnak otthont. Ezek egyike az Ügyvéd Golf Kupa.

Az eseményre az ügyvédek mellett vendég golfosok is jelentkezhettek, hiszen a nevezés mindenki számára nyitott volt. Egyetlen szabály volt csupán, minden csapatban legalább egy ügyvéd résztvevőnek indulnia kellett. Szurkolókból, barátokból családtagokból nem volt hiány. Ők a golfozás helyett inkább a medence partján, az étteremben pihentek ezen a kellemes nyári napon!

A remek hangulatot és a versenyt követő ínycsiklandó fogásokban bővelkedő ebédet a Forest Hills csapata, az esti fogadást a Gerbeaud Gourmet Catering garantálta. Dr. Szabó Tünde államtitkár asszony beszédében kihangsúlyozta, milyen fontos a golf megismertetése, a sport, a mozgás szeretete már fiatal korban. Jó volt látni unokákat, gyermekeket – kicsit-nagyot – apukákat, anyukákat, barátokat, munkatársakat, ismerősöket így együtt itt a Bakony szívében.

S hogy egy ilyen remekbeszabott hétvége után könnyebb legyen a munkába visszatérni, a megmérettetés legjobb párosait pedig a Wolters Kluwer Kft. Új Ügyvéd Jogtár Plus előfizetésekkel díjazta.

Szép nap volt! Jól éreztem magam. Jövőre ismét találkozunk.

Kézdi Katalin

ügyfélkapcsolati igazgató

Wolters Kluwer Kft.

 

(Fotók: Németh László)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.