Renault Grand Scénic 1.5 dCi 110 EDC Intens – Előretolt külső dizájn


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Piacra lépésének pontosan 20. évfordulójára mutatta be a teljesen megújult Scénic családot a Renault. A negyedik generációba lépett modell alaposan megváltozott, talán csak a név maradt a régi, amely inkább tűnik egy tágasabb hétszemélyesnek, mint egyterűnek. Megjelenése óta ötmillió darabot értékesítettek belőle és most a Renault inkább úgy gondolta, hogy az igencsak nagyra nőtt kategóriában inkább a külső dizájnt tartja szem előtt – és ismerjük el, ez nem sikerült rosszul.


Legjobb választás hozzá az 1,5 literes dCi erőforrás EDC-váltóval, fogyasztása példás (Fotók: A szerző felvételei)

Csak 20 colos kerekekkel rendelhető, viszont keskenyek, 195/55-ös a méretük

Méretei minden irányban nőttek, gondosan formázott vonalvezetés, merész ívek, sportkocsikkal vetekedő döntött A-oszlop és a hátrafelé emelkedő övvonal, amely az autónak a könnyed, de elegáns stílusát adja meg. A hasmagasság emelésével egy picit talán már szabadidő-autó benyomását is kelti, ennek legfőbb oka a hatalmas, szériában szerelt 20 colos kerekek, amiből nem is lehet kisebbet rendelni.

Szép, arányos tervezésű a Grand-modell, az Égkék szín különösen jól áll neki

A belső egyértelmű rokonságot mutat a többi Renault-modellel, de itt a praktikusságot tartották szem előtt

A Grand Scénic 23 centiméterrel hosszabb, mint a normál verzió, ezáltal csomagtere is tágasabb, igaz nem sokkal, mert itt helyet kapott a harmadik üléssor, ezért 533 literes térrel kell gazdálkodnunk. A One Touch Folding Seat funkció minden hátsó ülést automatikusan a padlóba hajt, hogy teljesen lapos rakodófelület alakulhasson ki és akár a Scénic 3-ban, a jobb első ülés támlája teljesen lehajtható, így a rakodóhossz 2,85 méteres lehet.

Kényelmes vezetni, jó az üléspozíció, hosszában állítható az ülőlap, a vezetőnek masszázsfunkcó is jár

8,7 colos a kijelző, a tableteken és okostelefonokon már megszokott minőségben

A második üléssor helykínálata is korrektebb, mint a normál verzió esetében, elegendő a lábtér és még helyett kapott egy lehajtható tálca is, amely a gyár állítása szerint 5 centimétert rabol el a térdeknek fenntartott értékes helyből.

Az Easy Life része a 11,5 literes, gombnyomásra nyíló fiók, praktikus, de nyitása helyigényes

A mai divatot követik a lámpa-dizájnok, természetesen LED-technikával felvértezve

Az utastér moduláris, az utazási komfort magas szintű és a legújabb generáció tervezésekor jobban figyelembe vették, hogy praktikus, okos ötletekkel töltsék meg a belső teret. Ilyen például a csúsztatható középkonzol, így mind az elöl, mind pedig a hátul utazók kényelmét szolgálhatja a maga 13 literes kapacitásával. A konzol első része megvilágított tárolóhelyet rejt, a tetején a kartámasz, alatta 2 USB- és egy Jack-csatlakozó, egy SD-kártya-foglalat, valamint egy 12V-os töltőcsatlakozó található. A másik, a szintén az Easy Life megoldások egyike a fiók, ami az első utasüléssel szemben, a kesztyűtartó helyén található és 11,5 liternyi tárolóhelyet nyújt.

Síkokkal határolt a csomagtér, gombnyomásra az összes ülés elfekszik

Bejutni csak a gyerekek képesek a harmadik sorba, de lábhely nekik is csak a második sor mozgatásával keletkezik

Az első ülések struktúrája hasonlít a nagytestvér Espace üléseihez. Állítása kézzel történik, de elektromos deréktámasz és a fűthető funkció a felszereltség része. A középkonzolban található R-LINK fedélzeti számítógép, melyhez egy 8,7 colos kijelző párosul a tableteken és okostelefonokon már megszokott minőségben és módon. Személyre szabható, három különböző nyitóképernyő határozható meg, amelyekre widgetek tehetők ki és 6 különböző vezetői profil menthető el, amely minden fontosabb paramétert tartalmaz. A belső hangulatot nappal a hatalmas üvegtető, este pedig 5 módon állítható belső fényharmónia egészíti ki.

Állítható a vezetési mód, a Multi-Sense-rendszer öt programot kínál

Az alapára 8,6 millió forint, tesztautónk ezt még 1,3 millióval fejeli meg. Alapáron jár a gyalogosfelismerő vészfékező rendszer

A Scénic meghajtásai közül talán a legjobb kombinációt próbálhattuk. Az első hallásra kicsinek tűnő 1,5 literes négyhengeres dízelerőforrás jó formában van. 110 lóereje sem tűnik soknak, de a megoldás a 260 Nm nyomatékában rejlik és az erőforráshoz rendelt hétfokozatú EDC automata váltóban, amely remekül végzi a dolgát. Városban szépen kapcsolgat és autópályás tempónál sem válik idegessé, pályatempó környékén alig kétezres fordulaton dolgozik. Ennek a fogyasztásban is megvan a remek hatása, 450 kilométeres belföldi utazás során kihasználva a hét ülés adta lehetőségeket, pici városi használat mellet 5,2 literes átlagot mértünk száz kilométerre. Ami remek érték egy 1,5 tonnás, minden földi jóval felszerelt autóval.


Kapcsolódó cikkek