Séta a pesti zsidónegyedben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Talán kevesen tudják, hogy Petőfi Sándort, Mikszáth Kálmánt, Krúdy Gyulát, Seress Rezsőt és Presser Gábort egykori lakhelyük biztosan összeköti, ugyanis mindannyian – hosszabb-rövidebb ideig – laktak a pesti zsidónegyedben. Az sem közismert, hogy a mozi elődje, az árnyképvetítés is innen származik: Ungerleider Mór 1891-től a Király utca 27-ben tartotta a vetítéseket. Mindezt az augusztus 29-én megjelenő Zsebkönyv a zsidónegyedről – fiataloknak című, nem hagyományos útikönyvben olvastam.

A kötet ötlete a Zachor Alapítványtól ered, ahol diákvezetők önkéntes alapon magyar iskoláscsoportoknak és külföldi (leginkább amerikai és izraeli) diákoknak vezetnek sétákat a zsidónegyedben, megismertetve őket a zsidó vallás és hagyomány alapjaival, a negyed történelmével és építészetével, a terület virágkorával és a gettó idejének szörnyű korszakával és a pezsgő, sokszínű jelennel is. A kötet kb. másfél év alatt készült el, s alapját az ezeken a sétákon szerzett tapasztalatok adják. A könyv rövid zsidó szótárt és egy „praktikus” részt is tartalmaz. Csipetnyi történelem, társadalomtörténet, kortárs kul­túra – a szecessziótól a romkocsmákig – mindez a tudást, a tájékozottságot és az előítélet-mentességre nevelést is szolgálja fiataloktól fiataloknak.

Nyári Iza még gimnazista korában, 2009-ben kezdett önkénteskedni a Zachor Alapítványnál. A könyv készítésében a legeleje óta és roppant szívesen vett részt. „Nagyon jó ötletnek tűnt, lelkesen és izgatottan vágtam bele a munkába. A hírességekről szóló fejezetet készítettem, úgyhogy rengeteget jártam könyvárba, gyűjtöttem az adatokat és a történeteket a zsidónegyedben született, ott élt vagy alkotott ismert személyekről. Húszoldalnyi anyag gyűlt össze kb. 15 hírességről (Petőfitől kezdve Presserig), s ők csaknem mindnyájan be is kerültek a könyvbe, bár rövidített formában. Az volt a legnehezebb, hogy a nagy részét ki kellett hagyni, illetve meg kellett húzni. Ebben a szerkesztői munkában segítettek nekem legtöbbet az alapítvány vezetői” – mesélte Iza, aki éppen Bécsben mesterképzést csinál magyar–német–olasz tolmácsként. A 23 éves egyetemista a könyv kulturális részén is dolgozott. „Az idegenvezetéses sétákat vettük alapul, valamint külföldi, főként amszterdami és londoni könyveket bújtunk, bár azokban jobban dominál a grafika és a fotó, a miénkben több a szöveg. Leginkább a saját korcsoportunknak szól a könyv, a 20-as, 30-as korosztálynak, de pozitívak a visszajelzéseink az idősebbek részéről is.”

Fiatalos a nyelvezet, az ajánlott helyszínek, előadások, programok a készítők ízlését tükrözik. A fiatalok csapatmunkában dolgoztak, mindenről demokratikusan döntöttek. Azt mondják, a munka 90 százalékát az anyaggyűjtés tette ki, a megírás volt a könnyebb és gyorsabb feladat. A csoport „keménymagja”, kb. nyolcan annyira jóban lettek a nagy munka során, hogy azóta több projektben is közösen vesznek részt. Ilyen például a Pozsonyi Piknik, a Budapest100, ahol a Klauzál utca 23. házat mutatták be, ezen felül évek óta résztvevői a Múzeumok Éjszakájának, voltak a Zsidónegyed Éjszakája című programon és a Kazinczy utcai Fesz­tiválon is.
A könyv grafikáját készítő Deák Panka pályakezdő grafikus, általában fejezetenként küldte el a kész anyagot, amit aztán a fiatalok együtt megbeszéltek. „Apróságok voltak, amikben javításokat kértünk, de például a borítóra egyből igent mondtunk mindannyian” – tette hozzá Iza.

„Az volt az egyik alapelv, hogy a fiataloknak hasznos és praktikus információkat gyűjtsünk össze, szórakoztatva ismerjék meg a környék építészetét, kultúráját, az egykori mesterségeket és a mai boltokat, ezért a legjobbnak, legolcsóbbnak ítélt éttermeket, étkezdéket és a WC-ket is felsoroltuk” – így kezdi Farkas Kinga Ágnes, aki a kötetben szereplő fotókat készítette. A 25 éves szo­ciológus már férjnél van, éppen PhD-zik, a könyvre pedig olyan büszke, hogy az íróasztala fölötti polcon, fő helyen talált neki helyet. „A Zachornál vagyok diákvezető én is, igaz, még csak két éve, de a zsidónegyedben vezettem már minimum ötven sétát, ezek tapasztalatait jelenítettük meg a könyvben. Nagyon jó érzés viszontlátni a fotóimat, mindről eszembe jut egy-egy emlék. Három hétig jártam a negyedet fényképezőgéppel a kezemben, több száz képet készítettem, amelyekből a grafikus válogatott. Bevallom, nem is gondoltam, hogy ennyire szép lesz a kötet” – mondja nevetve. Kinga azóta fotózza azokat a könyvesboltokat, amelyekben látja a „majdnem keménykö­tésű” könyvet, s azt mondja, úgy érzi, lét­rehozott valami maradandót, egy értéket, amelytől fontosabbnak érzi magát. „Eleinte, amíg nem tudtuk, mi lesz ebből, magunknak csináltuk végül is, aztán ahogy körvonala­zódott, azon gondolkodtunk, másnak hogy tetszene a legjobban. A környezetemben persze mindenki pozitívan értékelte a nagy művet” – teszi hozzá.

Cserhalmi Marcell két éve önkénteskedik az alapítványnál. Jövő nyáron végez biológus szakon, szakmáját tekintve ő „lógott ki” leginkább a sorból. „Hogy miért vágtam bele, az nem kérdés, jó ötletnek tartottam, hogy fiatalok együtt készítenek el egy könyvet, ami ráadásul kortársainkhoz szól. Ehhez hasonlót eddig még úgysem csináltam. Én a zsidónegyedben zajló eseményeket, fesztiválokat gyűjtöttem össze, és fényképeket is készítettem. A legjobban azt élveztem, hogy megismerhettük a negyed alternatív helyeit. Hiánypótló kötetnek tartom, amely a külföldieknek is hasznára válhat a zsidónegyedben való bolyongásuk során, hiszen angolul is megjelent”.

Az angol fordítást készítő Horváth Marcell szintén egyetemista, több országban is élt, tanult. „A legnehezebb dolog talán a kultúrák közti különbség áthidalása volt. Teljesen más nyelvezet fog meg egy amerikait, mint egy magyart. Valahogy át kellett adni azt a lexikális tudást, amit a kollégák összeraktak, egy olyan közegnek, amelynek sokkal fontosabb az, hogy úgy tanuljon, hogy közben jól is érezze magát. A másik nehézség a közmondások fordítása volt. Például hogyan magyarázom azt el angolul, hogy iszik, mint a kefekötő? – fejtegette Marcell.

Kimaradt egy egész könyvnyi adat, úgyhogy a fogadtatástól és az anyagi lehetőségektől függően terveznek majd egy következő kötetet is, hiszen az adatokat, illetve a programajánlókat amúgy is frissíteni kell. De azt sem zárják ki, hogy más magyar váro­sokról is készítenek majd hasonlót.

Az alapítvány „felnőttjei” a szerkesztésben, a nyomda kiválasztásában, a reklám-, ­illetve marketingfeladatokban segítettek, a tartalmi kérdésekbe nem szóltak bele, meglátásaikkal terelgették a fiatalokat. „Nehéz volt a szerkesztésben az, hogy mindenki más stílusban ír, ezt úgy kellett egységesí­teni, hogy fiatalos és informatív maradjon” – ez már Gyárfás Kati véleménye, aki a Zachor Alapítvány egyik munkatársaként dolgozik és ötleteivel koordinálta a munkát. „Az angol verzióban az a hihetetlen, hogy nemcsak tartalmilag adja vissza a magyar ver­ziót, hanem a stílusa is megmaradt olyannak, amilyennek a fiatalok megálmodták.” A séták alkalmával számos kérdés merült fel a diákokban és a tanárokban, ezekre is próbál a könyv választ adni és eligazodni a negyed kulturális értékei között, legyen szó zsinagógáról, múzeumról, fesztiválról, étteremről. „Sok, a sétán résztvevő pedagógus és diák életében először akkor lépett zsina­gógába, illetve sokan, például a vidéki csoportok közül a negyedben sem jártak még. Számukra a másfél óra nem elég, hogy választ kapjanak a kérdéseikre, ezt is szem előtt tartottuk a szerkesztéskor. Tizenhárom diák tizenhárom féle stílusa, íráskészsége hevert előttünk, amelyet nem volt könnyű úgy összefésülni, hogy ne szenvedjen csorbát sem a mondanivaló, sem az egyéniség. De azt hiszem, sikerült” – teszi hozzá ­Gyárfás Kati, aki szerint cél az is, hogy kézikönyvként is használják a középiskolák. Vannak olyan iskolák, ahonnan évről évre újabb osztályok vesznek részt a sétákon, nekik eljuttatják a kötetet, illetve az alapítvány tanártovábbképző tanfolyamaira is elviszik. A készítők álma, hogy a metódust megtartva, más városok diákjai is elkészítsék a saját útikönyvüket.

---