Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kiváló alkotást készített Oliver Stone, aki egy volt titkosszolga cselekedetén keresztül arra keresi a választ, joga van-e bárkinek is korlátlanul a maga javára felhasználni a kibertér összes adatát?
Igazságszolgáltatás, jog, valóság – és művészet. Sajátos módon kapcsolódnak össze napjainkban e szavak, mióta az Egyesült Államokban bemutatták Oliver Stone Snowden című játékfilmjét. (A magyarországi premier – dicséretes módon – egy időben volt az észak-amerikaival, 2016. szeptember 16-án.) A rendező huszadik filmjében ismét az amerikai, szinte jelen idejű történelem eseményeit dolgozza fel. Annak a fiatalembernek a történetét helyezi a középpontba, aki cselekedetével megrengette az amerikai politikai életet, erkölcsi kérdésével pedig egyben bonyolult jogi kérdéseket is felvetett.
Edward Snowden 2013-ban szigorúan titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra arról, hogy az amerikai kormányzat folyamatosan lehallgató programokkal figyeli az emberek mobiltelefon-hívásait, nyomon követi internetes kapcsolatait, tevékenységeit, s nemcsak saját állampolgárait, hanem más országok polgárait is szemmel tartja, az egész világon. A még ma is csak 33 éves, kimagasló képességekkel rendelkező informatikus dolgozott az amerikai Nemzet Biztonsági Ügynökség (NSA) tanácsadójaként, a Központi Hírszerzés (CIA) vezető tisztviselőjeként és volt az Egyesült Államok Védelmi Hírszerzési Ügynökségének (DIA) vezető oktatója is. Ám úgy ítélte meg, az amerikai kormányzatnak nincs joga megfigyelni bárkit, csak azokat a személyeket, akiknek megfigyelése államérdek, és azt is csak szigorú törvények betartása mellett teheti. Ez ellen lázadt fel erkölcsi érzéke, amikor úgy döntött, hogy szigorúan titkos információk kiszivárogtatásával hívja fel a figyelmet erre az erkölcstelenségre, mi több, jogtalanságra.
Edward Snowdent felkereste moszkvai titkos búvóhelyén Joseph Gordon-Levitt – képünkön – is, aki megszemélyesíti az egykori titkosszolgát (Jelenetfotók a Cinetel Kft.-től, a film magyarországi forgalmazójától)
Snowden egy hongkongi szállodában három újságírónak adta át a munkahelyéről – a Rubik-kockába rejtett memóriakártyán – kicsempészett szigorúan titkos anyagokat. Majd egy ügyvéd segítségével menekült ki az országból, és végül Oroszországban lelt ideiglenes otthonra. Még ma is ott él. Ha visszatérne hazájába, bírósági tárgyalás és harminc évig tartó börtönbüntetés várna rá.
A filmbemutató előtt néhány nappal Snowden a The Guardian című lapnak Moszkvából adott videointerjút, melyben arra kéri Barack Obamát: az Egyesült Államok elnöke, januári távozása előtt részesítse őt elnöki kegyelemben.
„Igen, vannak törvények, amelyek előírnak valamit, de talán épp ezért létezik az elnöki kegyelem intézménye – a kivételek miatt, amelyek talán törvénytelennek tűnnek, de ha morálisan és etikailag is megvizsgáljuk őket, ha megnézzük e cselekedetek eredményeit, azt találjuk, ezek szükséges, létfontosságú dolgok voltak” – fogalmazott. Hiszen ma is úgy látja, a társadalom érdeke volt mindaz, amit nyilvánosságra hozott. Olyannyira, hogy azóta már szigorították az amerikai törvényeket a személyiségi jogok védelme érdekében.
Snowden természetesen tudott a tervezett produkcióról. Először Oliver Stone kereste fel annak tervével. Kettejük beszélgetései során körvonalazódott a direktorban, hogy egy valóságon alapuló játékfilm lehet a legmegfelelőbb forma a történet elmesélésére. Snowden először tartott a filmkészítőktől, de ügyvédje meggyőzte: egy ilyen alkotás támogathatná az ügyét. Különösen, ha az elismert Stone lenne a rendező, aki a Szakasz, a Született július 4-én, a Tőzsdecápák, a JFK – A nyitott dosszié, a Nixon, a World Trade Center című filmjeivel már bőségesen igazolta: kellő érzékenységgel, erővel és empátiával tud a film nyelvén véleményt alkotni a közelmúlt történelmi jelentőségűvé emelkedett eseményeiről.
„Az volt a célom, hogy elmeséljek egy egyszerű, drámai történetet – magyarázta a rendező. – Erre talán néhányan nem lesznek vevők. Mi egy olyan ország vagyunk, amely az akciófilmeket és az erőszakot kedveli. Ebben a filmben nem lőnek, nincs benne autós üldözés sem, ellenben felhívja a figyelmet a valódi Edward Snowdenre, aki még mindig fiatal, élettel teli – és életben van. Határozott gondolatai vannak arról, miként tudja az Egyesült Államok megvédeni önmagát, mert számára ez a fontos. Az Egyesült Államoknak joga van megvédeni önmagát, de szerinte óriási a különbség, hogy ezzel a joggal élünk vagy már visszaélünk. Én ezzel teljesen egyetértek. A kérdés már csak az, hol van ez a pont?”
Edward Snowdent felkereste moszkvai titkos búvóhelyén Joseph Gordon-Levitt is, aki megszemélyesíti az egykori titkosszolgát. Az Eredet és a Sin City című filmekből is ismerős színész személyes tapasztalatokat is szerezhetett arról, mi is jellemzi az általa megformálandó embert. Tiszteletre méltónak találta, hogy elveiért képes volt egész addigi életét eldobni. Szerepéhez felhasználta Snowden frissen megismert tulajdonságait is: „Nem várná az ember, hogy valaki, aki ennyire otthon van a XXI. századi informatikában, valójában egy régimódi úriember. Ez annyira szembetűnő tulajdonsága, amit mindenképpen bele kellett vinnem a karakterébe, hogy hitelesebbé tegyem őt az emberek számára” – mesélte el a People Magazinnak.
Oliver Stone izgalmas, érdekfeszítő játékfilmet készített, melynek bő két órája során egy percet sem unatkozunk. A mű egyszerre nézhető kémfilmként, drámaként, életrajzi filmként, sőt krimiként is, egy kis romantikus szállal. Ám az alkotás, ezeknél jóval több. Tartalma, mondanivalója és elsősorban valóságalapja miatt. S ezúttal is érvényes a közhely: az életnél nincs jobb forgatókönyvíró.
