Toyota C-HR 1.2T CVT 4WD Executive – Valami egészen más


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vadonatúj C-HR, azaz teljes nevén Coupé-High Rider, a Toyota modellkínálatából éppúgy kitűnik, mint a kompakt szabadidőjárművek szegmenséből. Az alapvető forma szinte alig változott ahhoz a tanulmányautóhoz képest, amely óriási sikert aratott a 2015-ös frankfurti autószalonon.


A 4360 mm hosszú, 1795 mm széles, 1555 mm magas, sorozatgyártású modell említésre méltó hasonlóságot mutat a 2015-ös tanulmányautó formai elemeivel. A karosszéria erőteljes alsó része, a hangsúlyosan domborított kerékjáratok és a megemelt hasmagassága a kupék kecses dinamikájával párosul. A finoman megtervezett felső hűtőmaszk a Toyota emblémából kiindulva csatlakozik a fényszórótest kecses, mégis agresszív külső széléhez, majd az oldalfalakra fut át. Az első és hátsó keréknél elsötétített küszöbpanel, illetve a karosszérián végigfutó vállvonal is kihangsúlyozza a keskeny karosszéria dinamikus hangulatát.

A C-HR kupészerű formavilágát erősíti a hátsó ajtó C-oszlopba rejtett kilincse és az áramvonalas hátsó légterelő, amelyet a tetővonal meghosszabbításaként alakítottak ki a tervezők.

A hátrafelé erőteljesen szűkülő utastér mögött, a felfelé nyíló ajtón keresztül férhetünk hozzá az átlagos méretű csomagtérhez. Az alapméretet 377 literben adta meg a gyár, de ezt az ülések ledöntése után 1112 literig bővíthetjük. A hátrafelé keskenyedő karosszériából kiemelkedő hátsó lámpatestek LED-es technológiával vannak felszerelve, ami hátulról igazán karakteressé teszi a megjelenését.

A Toyota és a mi számunkra is egy vadonatúj megközelítést megtestesítő belső kialakítást egy divatos stílussal és tökéletes minőséggel kombinálták a tervezők. A dizájn teljesen vezetőközpontú, szellős, tágas utastér egységét kínálja elöl. A barátságos hangulatról a bőrborítású műszerfal tökéletes illesztésekkel rétegezett felépítése gondoskodik, amely tetszetős díszítőelemekkel és zongoralakk felülettel folytatódik az ajtópanelben.

Az összes kezelőszerv kézre esik, még az online szolgáltatásokat kínáló, magasan elhelyezett, 8 colos érintőképernyő kissé a vezető felé fordul. Az aszimmetrikus kialakítású középkonzollal együtt ez minden funkciót közvetlenül a vezető keze ügyébe helyez, ugyanakkor a fontos kezelőszerveket az első utas is kényelmesen eléri. A magas felszereltség része az egyedi kialakítású JBL audiorendszer, amely 8 csatornás, 576 wattos sztereóerősítőt és kilenc hangszórót kínál. Az első ülések kényelmesek, jól formázottak, szteppelt varrásuk szemrevaló és tapintása is finom. Oldaltartása kissé sportos, erőteljesebben párnázott, míg az ülőfelület egy picivel lehetne hosszabb.

Hátul már nem ilyen rózsás a helyzet. Az erősen döntött C-oszlop miatt nem felnőtteknek való a beszállás. Gyerekeknek meg túl magasan van a kilincs és maga a nyitási mód sem előnyös számukra. De ha bejutottunk az utastérbe, hamar észrevesszük, hogy kényelmes, igaz, nagyon mélyen ülünk és a kilátás összes lehetőségét elvitte a dizájn. És itt újra elveszti az esetleg gyermekes családos jellegét, hiszen 140 cm alatti gyermeknek esélye sincs a kilátásra.

A C-HR-t a kisebbik, az eredetileg az Aurisban debütált, új 1,2 literes turbómotorral tettük próbára. A 116 lóerő teljesítményű, 185 Nm forgatónyomatékú erőforráshoz egy hatfokozatú CVT automata sebességváltó és egy dinamikus, nyomatékszabályozású összkerékhajtási rendszert csatlakoztattak. A fent említett technológiák kombinációja soknak tűnhet egy pici motorhoz, de nem az – viselkedése példaértékű, persze kiemelkedő teljesítményre ne számítsunk, ám így is elegendő tartalék áll rendelkezésre.

Forgatónyomatékát 1500 és 4000/perc fordulatszám között folyamatosan a vezető rendelkezésére bocsátja. A motor 10,9 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a C-HR-t, a végsebességet pedig 190 km/órában limitálták. Külön említést érdemel a tökéletesen hangolt futómű-kormánymű páros, amely az optimális mértékben korlátozott oldaldőléssel együtt a crossover műfajon belül kiemelkedően precíz vezethetőséggel ruházza fel az amúgy is Lexus-színvonalat, minőséget és menetkényelmet adó új C-HR modellt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.