Vérfrissítés – Peugeot 3008 Allure 1.6 BlueHDi 120


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Látványos belső, szemet gyönyörködtető formaterv, high-tech felszerelések garmadája, melyek birtokában az új 3008 igen komoly főszereplőként szeretné megvetni a lábát az egyik legnépesebb kategóriában.


A LED-es fényszórók hatásosak, a Cuprite nevű réz fényezés fekete tetővel jól áll neki

Évek óta valamennyi szegmensben robbanásszerűen nő a szabadidő-autók piaca. Európában a mindenkor legjelentősebb és legváltozatosabb C-szegmensben a két és félszeresére nőttek a SUV-eladások, az összes kategóriát egybevetve, minden tízedik autó a C-szegmens szabadidő-autói közül talál gazdára.

A négyhengeres 120 lóerős BlueHDi régi ismerős benne, 300 Nm-es nyomatékát már alacsony, 1800/perc fordulaton leadja

Igazi SUV négykerék-meghajtás nélkül, segítségünkre a GripControl lehet, ötféle tapadási móddal

Ebben a hatalmas létszámú kategóriában egy modell sikeréhez elsősorban a külső dizájnnak kell valami igazán ütősnek lennie, hogy azonnal kitűnjön a tömegből. Nos, ez nagyon jól sikerült a Peugeot-nak. Megjelenése az első pillanattól hatással van ránk, de egyértelműen látszik, hogy szabadidő-autóval van dolgunk.

Összességében egy nagyon igényes belső teret kapunk, egyedi, vezetőközpontú megoldásokkal

A tekintet máris igéző, az opciós fénydiódás lámpák LED-es nappali fénnyel, benne futó indexvilágítással, melyek krómozott, csiszolt felületekkel ellátott, széles hűtőrácsot fognak közre, közepén büszkén, de nem hivalkodó oroszlán emblémával. A hosszan elnyúló, bordázott motorházfedél robusztus megjelenést kölcsönöz az autónak. A megemelt övvonal következtében érezhetően nő a lemezelt felületek aránya, a vonalvezetés mégis elegáns, míg a Black Diamond tető még egyedibbé, dinamikusabbá teszi a megjelenését.

Személyre szabható a 12,3 colos műszeregység, szép a grafikája, látványosak az átalakulások

„Csak” 8 colos a központi érintőképernyő, tűéles a képe, szépen jeleníti meg a 360 fokos parkolókamera képeit

A döntött hátsó szélvédő alatt vízszintes csillogó, fekete vonal foglalja magába a fénydiódás lámpákat, amelyek a Peugeot oly jellegzetes és azonnal felismerhető, három karomból álló fényjelzését rejtik.

800 kilométeres tesztút után 5,2 literes átlagfogyasztást regisztráltunk

Feszes futóműve szereti a kanyargós utakat, de az úthibákat nem tűri, ilyenkor hátulja pattogóssá válik

Emelt hasmagassága miatt a beszállás kényelmes, egyszerű feladat, a hatalmas ajtók szélesre nyílnak és mélyre nyúlnak, így a küszöb eltakarásával a ruházatunk sem lehet piszkos. A belső látvány szintén Peugeot-sajátosság, apró kormány, magasra emelt műszeregység, amely igazából hatalmas, nagyfelbontású kijelzőkből áll. A vezető előtti 12,3 colos képernyő alapfelszerelés. A műszeregység összes funkciója programozható és személyre szabható, minden olyan funkciót tartalmaz, amelyet a vezető közvetlenül a látómezejében szeretne tudni. A kormánykapcsolók segítségével elérhető öt különböző kijelzési módnak köszönhetően a vezető tetszése szerint komponálhatja meg a kijelzőt.

Szépen kidolgozott kapcsolók; a hifi-rendszert a francia Focal szállítja

Hátul is van bőven hely, a középen ülőt a hátranyúló középkonzol zavarhatja

A nagyméretű, 8 colos érintőképernyő a műszerfal közepére helyezett tabletként jelenik meg, innen érhető el az összes funkció kezelése, de a kényelmi funkciókhoz – mint a rádió, légkondicionáló, navigáció, az autó beállításai, telefonkezelés – egy elegáns zongorabillentyűt formázó kapcsoló segítségével közvetlenül hozzáférhetünk. Érdekes és egyben okos megoldás a műszerfalon, majd az ajtókra átfutó textilbetétes kialakítás, ami egyben otthonos érzést kelt.

Az alapára 6,9 millió, tesztautónk 120 lóerős dízellel, Allure felszereltséggel még egy milliót kíván 

A kormánykerék ismerős lehet már, de itt még kisebb lett, alul-felül lapos részt alakítottak ki rajta, ami jobb fogást eredményez, valamint növeli a vezető látó- és lábterét. Az ülések sportos kialakításúak, jó oldaltartással, állítható derék- és megfelelő combtámasszal. Tehát az új kialakítású i-Cockpit vezető központú, innovatív high-tech környezetben megvalósított vezetőhellyé alakult. A hátsó sorban sem lehet panasz, elegendő a hely akár három felnőtt számára is.

Furcsán sokáig kell nyomni a Start-gombot, hogy induljon vagy leálljon a motor. A kézifék elektromos

Az üléstámlák osztottan ledönthetőek, így sík felületet kapunk, és az alap 520 literes csomagteret majd 1500 literig bővíthetjük.

A hátsó lökhárító alatt egyetlen lábmozdulattal nyithatjuk ki vagy zárhatjuk le a motorosan működő hátsó ajtót

A második generációs 3008 igazi szabadidő-autóvá cseperedet, valóban egyedi, praktikus, tágas, minőségi belső térrel. Szuper takarékos, de erős dízelmotorjával jó vezethetőséget biztosít. Sajnálat a hátul pattogós futóműért és az apró hátsó szélvédő miatti korlátozott kilátásért.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.