13 év után pert nyert a melegjogi aktivista


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egyesült Királyság bevándorlásügyi hatósága a (Home Office) egy 13 éves jogi eljárás lezárásaként, menekült státuszt biztosított egy nigériai melegjogi aktivistának.


A Guardian cikkében Aderonke Apata melegjogi aktivista úgy fogalmazott, hogy 16 éves kora óta tudja magáról, hogy homoszexuális, ezért üldöztetésnek volt kitéve Nigériában. Emberi jogi munkáját nemzetközi szinten is elismerték, illetve megkapta az Attitude Magazine Büszkeség díját.

Az aktivista 2004-ben érkezett az Egyesült Királyságba, de érkezését követően nem nyújtott be menedékkérelmet a szexuális beállítottsága miatt, mivel 2010-ig a homoszexuális, leszbikus, illetve biszexuális menedékkérőket gyakran erőszakkal toloncolták vissza a saját országukba, amennyiben az Egyesült Királyság biztonságos országnak minősítette azt.

Végül 2012-ben nyújtotta be menedékkérelmét, de a Home Office azzal vádolta meg Apatát, hogy nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy leszbikus párkapcsolatban él.

Az aktivista fellebbezett a Home Office döntése ellen, de a bíróság szerint csak azért állította magáról, hogy leszbikus, hogy nemzetközi védelemben részesüljön és, hogy ne toloncolják ki az Egyesült Királyságból, illetve nem tűnnek hitelesnek az állításai, azok kizárólag arra irányulnak, hogy menekült státuszt szerezzen az Egyesült Királyságban.

Apata ismét fellebbezett, azonban az eljárás során 11 híres személy tanú is vallomást tett Apata mellett, akik azt állították, hogy az aktivista tényleg leszbikus. Végül a Home Office kérte a tárgyalás elhalasztását és augusztus elején arról értesítette Apatát, hogy pozitívan bírálták el a menedékkérelmét.

Apata és ügyvédei is örömmel fogadták a hírt, azonban emlékeztettek, hogy rengetegen vannak még olyan helyzetben, mint az aktivista és úgy vélték, hogy a Home Office-nak változtatnia kellene az LMBTQ menekültek kérelmeinek elbírálási eljárásán.

(The Guardian)

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.