200 milliós bírság a Vodafonenak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Vodafone 2013 októberétől 2016. szeptember 30-ig havi díjas előfizetésekkel elérhető készülékek népszerűsítésére alkalmazott reklámjaiban megtévesztette a fogyasztókat a készülékek árával, ellenértékével kapcsolatban, mivel pusztán az ún. készülékárat jelenítette meg, de nem utalt arra, hogy a fizetendő havidíj készülékdíj részt is tartalmaz, illetve arra, hogy az mekkora.


A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) ma közétett határozata szerint februárban indított versenyfelügyeleti eljárást a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt-vel (a továbbiakban: Vodafone vagy eljárás alá vont) szemben, mivel észlelte, hogy a Vodafone 2013 októberétől kezdődően alkalmazott díjszabása alapján, lakossági ügyfeleinek szóló készülékreklámjaiban azt a látszatot kelti, hogy a reklámozott készülékért kizárólag a hirdetésben feltüntetett árat kell a fogyasztónak megfizetnie.

[multibox]Az ügyindító végzés szerint ezen készülékárak tekintetében az eljárás alá vont vállalkozás valószínűsíthetően nem valós adatokat közölt a fogyasztókkal, tekintettel arra, hogy további készülék (extra) havidíj is fizetendő, egyfajta „készülék-részletfizetésként”. A készülék havidíj –ugyanúgy, mint a tarifa havidíj – a hűségidő lejártáig fizetendő, így az eljárás alá vont vállalkozás valószínűsíthetően megtévesztő tájékoztatást ad a készülékek tényleges áráról, amikor nem ismerteti kommunikációs eszközein a hűségidő alatt befizetendő készülék (extra) havidíj összegét, mely a készülék átvételekor fizetendő díjjal együttesen adja ki a készülék tényleges árát a hűségidő végére. A kifogásolt kereskedelmi gyakorlatot az eljárás alá vont vállalkozás 2013 októberétől kezdődően folyamatosan alkalmazza készülékreklámjai tekintetében.
Az eljárás alá vont vállalkozással szemben a jelen döntés meghozatalát megelőző öt éven belül hat fogyasztóvédelmi jellegű versenyfelügyeleti eljárásban született döntés. Az eljárások minden esetben jogsértésés bírság megállapításával zárultak, ezért a Vodafone visszaeső jogsértőnek számít.

A Vodafone a jelen eljárásban vizsgált, lakossági készülékkel értékesített utólag fizetett előfizetések
népszerűsítésére 2013 októberétől plakát, online hirdetés,szórólap, TV reklám,rádióreklám, járműreklám, molinó, digitális torony, Google Adwords hirdetés, Facebook hirdetés,e-dm levél és vállalati honlap hirdetési felületeket használta.

A Vodafone a jelen versenyfelügyeleti eljárás előzményét képező bejelentéses eljárásban előadta, hogy
készülékekre részletfizetési konstrukciót publikus ajánlatai mellé nem nyújt. A készülékek a vételár
kifizetésével az előfizető tulajdonába kerülnek.
A Vodafone szerint az ajánlata esetében az előfizető dönthette el, hogy listaáron megvásárolja-e a készüléket és határozatlan idejű előfizetést választ hozzá. Az előfizető döntheettt úgy is, hogy a lehető legkevesebbet fizeti a készülékért és magasabb havidíjat fizet határozott idő alatt a szolgáltatásért Esetleg úgy is dönthetett, hogy kicsit többet fizet a készülékért cserébe az alacsonyabb
havidíjért.
A Vodafone előadta, hogy minderrő az előfizetőket a szerződéskötés során részletesen tájékoztatta..
A Vodafone nyilatkozata szerint nincsenek olyan reklámjaik, amelyekben készülék havidíjakat tüntetnének fel, tekintettel arra, hogy nincs külön készülék havidíjuk, csak egyfajta havidíjuk létezik:
amit a szolgáltatásért fizetnek az előfizetők. Ennek igazolásául a Vodafone megküldte a webshopjába
n található készülékajánlatainkat, ahol a készülékek mellett az előfizetők számára figyelemfelhívó
jelleggel feltüntették, hogy az adott készülék a határozatlan idejű tarifához képest mennyivel magasabb havidíjjal érhető el. A Vodafone nem különböztette meg a készülék- és szolgáltatási havidíjat.

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

A Vodafone a versenyfelügyeleti eljárás során tett nyilatkozata szerint a készülékvásárlás és előfizetés
megkötése/hosszabbítása esetén az ügyfél két szerződést köt: adásvételi szerződést a készülék,
továbbá előfizetői szerződést a szolgáltatás vonatkozásában. A Ptk. szerinti adásvételi szerződés
alapján a fogyasztó a készülék listaárához képest kedvezményes árát köteles megfizetni, ennek megfizetésekor a készülék tulajdonjogát megszerzi, azaz az adásvétel teljesedésbe megy.
A készülékért a fogyasztó kizárólag a kedvezményes vételárat fizette meg, ezen felül a készülék
tulajdonjogának megszerzéséért semmilyen további vételár részletet, díjat vagy költséget nem kellett fizetnie.

A Vodafone álláspontja szerint az extra havidíj nem minősülhet készülék vételárrészletének, a részletvétel jellemzőivel sem az adásvételi szerződés, illetve sem az előfizetői szerződés nem rendelkezik. A Ptk. szerint amennyiben a vevő a vételár részletekkel késedelembe esik, úgy az eladót
megilleti az elállás joga, illetve a fennmaradó vételárrészleteket egyben követelheti. Amennyiben az
előfizető a havi előfizetési díját nem fizeti, úgy a Vodafone-nak nincs joga az adásvételi szerződéstől
elállni, az már teljesedésbe ment, a havi díj fizetésének elmaradása így a tulajdonjogot nem érinti, az
az előfizetői szerződés szerinti késedelmi kamatfizetési kötelezettséget keletkeztet, illetve a
jogszabályban meghatározottak szerint jogosulttá válhatunk az előfizetői szerződés jövőre nézve
történő felmondására (azonban ez sem érinti a készülék tulajdonjogát). Az előfizető az adásvételi
szerződést – annak teljesítettsége miatt – eleve nem is szegheti meg, az előfizetői szerződés
megszegése miatt pedig nem a fennmaradó vételárrészleteket –mivel ilyenek nincsenek is – követeli
a Vodafone az előfizetőtől, hanem kötbért. Ezen szerződési feltételek az adásvételi és az előfizetői
szerződésekben egyértelműen szerepelnek.

A GVH nem fogadta el a Vodafone fenti érvelését és megállapította, hogy a társaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A Vodafone a jogsértést ugyan nem ismerte el, de együttműködésének jeleként szigorította megfelelési programját a piaci gyakorlaton túlmutatóan, módosította továbbá a kereskedelmi gyakorlatát és végső soron az érintett készülékértékesítési konstrukciókat is, továbbá felajánlotta az érintett fogyasztói körnek a határozott idejű szerződések ingyenes felbontásának lehetőségét, ezzel jelentősebb pénzügyi terhet is vállalva.

[htmlbox karteritesi_jog]

A fenti intézkedéseket – különösen a jóvátétel jellegű szerződésbontási ajánlatot –jelentős bírságcsökkentő tényezőként vette figyelembe a GVH, így a bírság összegét, amelyet az egyes kampányok költségei alapján számított ki, végül 200.000.000 forintban határozta meg, amely kevesebb mint a fele annak, amelyre egyébként a bírságközlemény alapján számíthatott volna,

A GVH hangsúlyozza, hogy a különböző versenyfelügyeleti célok között kiemelt célnak tekinti a jogsértés miatt kárt szenvedett vagy hátrányos helyzetbe került fogyasztók, vállalkozások lehetőség szerinti kompenzálását, illetve saját erőforrásainak lehető leghatékonyabb felhasználását, amelyhez a bírságolási gyakorlat is hozzájárulhat, beleértve a tevőleges jóvátétel, a megfelelési erőfeszítések és az eljárás során tanúsított fokozott együttműködés figyelembevételét bírságcsökkentő tényezőként.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.