A bejegyzett élettársak a házastársakéval azonos adó- és illetékkedvezményre jogosultak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bejegyzett élettársakról szóló törvényt az adójogszabályok esetében is alkalmazni kell, ezért a bejegyzett élettársak adójogi szempontból a házastársakkal azonos elbírálás alá tartoznak.
 


Az ombudsman még december második felében, egy civil szervezet beadványának kivizsgálása során kimutatta: jogértelmezési tévedések következtében jelentős összegű illetéket vetnek ki a bejegyzett élettársak által odaajándékozott, vagy a megözvegyült bejegyzett élettárs által örökölt ingatlanra. Az alapvető jogok biztosa állásfoglalást kért az Igazságügyi Minisztériumot, az pedig megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A két minisztérium egybehangzó álláspontja szerint a bejegyzett élettársakat megilletik mindazok az ágazati jogszabályokban foglalt (például adójogi, munkajogi, szociális, bevándorlási, honosítási, stb.) kedvezmények, amelyek a házasságban élőknek járnak.

Az alapvető jogok biztosa a fentiek alapján az üggyel kapcsolatos korábbi jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a bejegyzett élettársakat is megilletik mindazon adójogi kedvezmények, amelyeket a törvény a házastársaknak biztosít. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke úgy foglalt állást, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen elfogadják az ombudsman álláspontját. 

Az alapvető jogok biztosa jelentésében kiemelte a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény azon előírását, hogy amennyiben maga a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény nem tartalmaz eltérő, kizáró rendelkezést, akkor a bejegyzett élettársakra is alkalmazni kell minden más jogszabálynak a házastársakra vonatkozó előírásait. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény taxatíve felsorolja azokat az eseteket amelyekben a házastársakra érvényes szabályozáshoz képest mást kell követni. Minden más jogterületen azonban automatikusan a házastársakra vonatkozó rendelkezések irányadóak a bejegyzett élettársak tekintetében is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ombudsman jelentése alapján felülvizsgálta eddigi gyakorlatát. Az egységes eljárás érdekében belső szakmai körlevelet adtak ki, amely szerint „ahol a jogszabályok a házastársakra kötelezettséget vagy jogot állapítanak meg, az a rendelkezés a bejegyzett élettársakra külön utalás nélkül is irányadó”.  Az adóhatóság honlapján is közzétesz egy tájékoztatót a megváltozott egységes jogértelmezésről és arról, hogy az érintetteknek lehetőségük van a jogorvoslatra.

Az alapvető jogok biztosa közleményben hívta fel a korábbi téves jogértelmezés miatt hátrányt szenvedő személyek figyelmét arra, hogy a tévesen kivetett illeték visszatérítése érdekében lehetőségük van a NAV-hoz fordulni.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.