A büntetőeljárásról vitáznak a képviselők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés szerdai napirendjén kizárólag az igazságügyi miniszter büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatának általános vitája szerepel.   


Az ülés reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők időkorlát nélkül fejthetik ki véleményüket Trócsányi László 590 oldalas előterjesztéséről.

A miniszter az indítvány indoklásában hangsúlyozza, javaslata az egész büntetőeljárást egységes szempontok szerint kezeli a jelenlegi „széttöredezett, sok esetben következetlen szabályozás” helyett, amitől az eljárások gyorsítását reméli a tárca.

 

Az Országgyűlés jövő hétfőn az államfőválasztással fejezi be aktuális ülését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.