A bűnügyi együttműködés új szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Számos változás várható a büntetőjogi szabályozásban 2017. január 1-jétől


A Parlament által elfogadott salátatörvény számos jogszabály rendelkezéseit érinti, így többek között módosítja a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.), a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.), az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény szabályait.

A bírósági végrehajtást illetően a módosítás rögzíti, hogy melyek azok az uniós, illetve nemzetközi büntetőeljárásban született bírósági értesítések, amelyek alapján sor kerülhet Magyarországon a végrehajtási eljárás lefolytatására. Megállapítja továbbá a fenti esetekben érvényesülő speciális eljárási szabályokat.

[multibox]

A nemzetközi bűnügyi jogsegély kapcsán változtak egyebek mellett a kiadatást érintő szabályok, a nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatos rendelkezések, a külföldi ítélet érvényének az elismerésére vonatkozó előírások, valamint a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatás, meghallgatás szabályai is. Új fejezetként került a törvénybe az ún. átmenő átszállítás, azaz a nem magyar állampolgárok, illetve a kettős (többes) állampolgárok Magyarországon történő rendőrségi átszállítása.

A Be. módosításai közül kiemelendők az elfogatóparanccsal, nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatos megváltozott szabályok. A Btk. tekintetében módosultak a vagyonelkobzással kapcsolatos előírások, illetve pontosították a közösség elleni uszítás és a bennfentes kereskedelem törvényi tényállását, illetve új bűncselekményként került a kódexbe a bennfentes információ jogosulatlan közzététele. A tőkebefektetési csalás törvényi tényállása helyébe pedig a tiltott piacbefolyásolás lépett.

Az uniós bűnügyi együttműködés kapcsán más rendelkezések mellett módosultak az erről szóló törvény első fejezetében szereplő, Magyarországról történő átadás előírásai, de változott az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos és a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatással, meghallgatással kapcsolatos szabályozás is, akárcsak a fentiekben említettek szerint a nemzetközi bűnügyi jogsegély esetében. A végrehajtás átvétele iránti eljárás kapcsán a módosítás rögzíti, hogy amennyiben ezzel egyidejűleg a tagállami határozat érvényének elismerése is folyamatban van, a Fővárosi Törvényszék az előzőek szerinti folyamatban lévő eljárást a végrehajtás átvételével kapcsolatos eljáráshoz egyesíti és egységesen bírálja el. A törvénymódosítás ezen túlmenően számos ponton érinti az átvétellel kapcsolatos eljárás részletszabályait, valamint jó néhány egyéb változást is tartalmaz.

Fontos tudni, hogy a salátatörvény előírásainak a túlnyomó többsége 2017. január elsején lép hatályba.

(A törvénymódosítás tervezetéről a Jogszabályfigyelő 27. heti számában írtunk részletesen: https://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/jogszabalyfigyelo-27-het)

 

Joganyag: 2016. évi CIII. törvény az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, valamint egyes büntetőjogi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról

Módosítja: –

Megjelent: MK 2016/159. (X. 20.)

Hatályos: 2016. 10. 28., 2017. 01. 01., 2017. 05. 01.

Megjegyzés: salátatörvény


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.