A három csapás miatt zsúfoltak a börtönök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be – mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon.


Az úgynevezett három csapás-törvény értelmében a harmadik erőszakos bűncselekménynél megkétszereződik a kiszabható büntetés, és ha ez meghaladja a húsz évet, akkor a bírónak életfogytiglant kell kiszabnia.

Németh Szilárd a Váci Fegyház és Börtön kultúrtermében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy mindenképpen szeretnék felszámolni a túltelítettséget, de a családok támogatása megelőzi a börtönépítést.

Hozzátette: a magyar büntetés-végrehajtás 29 intézetből és 12 gazdasági társaságból áll. Több mint 17 ezer ember van elzárva. A büntetés-végrehajtásban az álláshelyek 91 százaléka betöltött, ez az arány a kidolgozott életpályaprogramoknak köszönhetően remélhetőleg javulni fog – mondta.

A munka, az oktatás és a képzés fontos része a fogvatartottak későbbi reintegrációjának – emelte ki, hozzátéve: szeretnék, hogy akik bekerülnek, azok lehetőség szerint lássák el magukat. Magyarországon 13 ezer rab dolgozik, amivel Európában az elsők vagyunk – hangsúlyozta.

Németh Szilárd megköszönte a fogvatartottaknak, hogy hozzájárultak az ország megvédéséhez, utalva ezzel arra, hogy a második határkerítést ők építették ki.

(MTI)

[htmlbox be_jogszabalytukor]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.