A közigazgatást érintő pontosításokat fogadtak el


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jön a „közigazgatási perben megtámadható” kifejezés.


Az Országgyűlés több törvényváltoztatást is elfogadott az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló jogszabályok hatálybalépésével összefüggésben. A képviselők 117 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett hagyták jóvá az igazságügyi miniszter erről szóló indítványát.

Az elfogadott módosítások döntő többsége terminológiai-technikai jellegű, így például az is, amellyel a „bírósági felülvizsgálat” kifejezés helyét a „közigazgatási perben megtámadható” megfogalmazás veszi át, így a közigazgatási perjogban a felülvizsgálat fogalma kizárólag a Kúria hatáskörébe tartozó rendkívüli perorvoslatot jelenti majd.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.