A lengyel államfő aláírja a Brüsszel által kifogásolt két bírósági törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Andrzej Duda lengyel államfő közölte: aláírja azt a két, a lengyelországi igazságügyi reformot előkészítő törvényt, amely miatt az Európai Bizottság szerdán az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben. A Duda által előterjesztett, az országos igazságügyi tanácsról (KRS) és a legfelsőbb bíróságról szóló törvények, amelyeket a felsőház múlt pénteken szavazott meg, az elnök szerint nem sértik, hanem szolgálják a lengyel állam demokratizálását.
 


Az államfő egyúttal tisztességtelennek minősítette az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, Frans Timmermans által megfogalmazott értékelést, miszerint az új lengyel bírósági törvények lényegében nem térnek el a Duda által júliusban megvétózott jogszabályoktól. Duda felsorolta a korábbi és a jelenlegi változatok közötti fő különbségeket, amelyek szerinte lényegesen javítottak a két törvény minőségén. Rámutatott többek között arra, hogy az eredeti változat szerint nyugalmazták volna a legfelsőbb bíróság összes tagját, és a szolgálati időt csak az igazságügyi miniszter hozzájárulásával hosszabbítanák meg. A most aláírandó jogszabályban „abszolút nincs ilyen előírás” – szögezte le Duda, utalva arra, hogy javaslatára csupán 70-ről 65 évre csökkentik a bírák nyugdíjkorhatárát, és szolgálati idejük meghosszabbításáról kérésükre az államfő dönthet.

„A szembeszökő igazságtalanságok kiküszöbölését” szolgálja Duda szerint az, hogy a legfelsőbb bíróság az úgynevezett „rendkívüli panaszok” nyomán fellebbezési eljárásban felülvizsgálhatja az alacsonyabb szintű törvényszékek ítéleteit, akár 20 évre visszamenőleg is. Brüsszel szerdai ajánlásai viszont a rendkívüli panasz törlését is tartalmazzák.

A KRS-ről szól törvény kapcsán Duda, összevetve ezt több más ország gyakorlatával, elutasította, hogy a testület bírótagjainak megválasztási módja pártpolitikai érdeket szolgálna. Rámutatott többek között arra, hogy a KRS összetételébe az összes parlamenti tömörülésnek lesz beleszólása. Brüsszel szerint viszont az új rendszer nem garantálja a bírószervezetek érdekeinek képviseletét a KRS bírótagjainak megválasztásában.

Az államfő szerint a bírósági reform során Lengyelországban „nagyon jó, az igazságügyi rendszert hatékonyabbá tevő” megoldásokat vezetnek be, amelyek révén „visszatér az embereknek az igazságba, a lengyel bíróságokba és igazságügybe vetett hite”.

Az EB szerdán úgy döntött, hogy az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást indít el, egyúttal három hónapot adva Varsónak a brüsszeli testület által megfogalmazott újabb ajánlások megvalósítására. A döntést több lengyel politikai vezető politikai indíttatásúnak minősítette.

(MTI)

[htmlbox kp_kommentar]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.