A szülőtartásról tartottak fórumot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A kötelező szülőtartásról és az idősek helyzetéről tartottak fórumot Budapesten.


Beszterczey András, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon igazgatója a júniusban megszavazott törvénymódosításról úgy nyilatkozott, hogy az lényegében nem módosította a törvényt, csak kitágította a lehetséges felperesek körét. A törvénymódosítás azokat érinti, akiknek a szülője valamilyen szolgáltatást vesz igénybe.

Beszterczey András ismertette: a különböző otthonokban 80 ezer forinttól 250 ezer forintig terjed az ellátás havi költsége, átlagosan 120 ezer forint, és nagyjából ennyi egy átlagos nyugdíj is. A hozzátartozó a nyugdíj és az ellátás összege közötti különbözet megfizetésére kötelezhető, de ilyenkor is találhat kiskaput, ha azzal érvel, hogy rokona érdemtelenné vált a gondoskodására. Ilyenkor tehát a válásokhoz hasonló hosszú pereskedésbe kezdhet az intézmény, ami sokkal több erkölcsi kárt okoz, mint amennyi anyagi hasznot hajt. 

Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta: a törvénymódosítás fontos hozadéka, hogy legalább beszélnek a lakosság harmadát kitevő idősekről, akik egyébként hiányoznak a közbeszédből. 

Ábrahám Katalin, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tagja arról beszélt, hogy a hárommillió idős ember egy „mini társadalmat képez”, amelyben sokféle helyzetre kell megoldást találni.

Semmelweis Ferenc, a Nyugdíjasok Szociális Fórumának tagja hangsúlyozta, mindig szem előtt kell tartani: az időseknek „aktív korukban szerzett joguk”, hogy eltartsák őket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.