Aggályos a közérdekű bejelentések kezelése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alapjogi biztos felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy – akár külön intézkedések kezdeményezésével – fordítson kiemelt figyelmet arra a gyakorlatra, ahogyan a minisztérium szervei kezelik a panasz- és közérdekű bejelentéseket. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Magyarországon előforduló kórházi fertőzések magas száma miatt benyújtott közérdekű bejelentéseinek mellőzése miatt kérte az ombudsman vizsgálatát.


A TASZ az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) vezetőjét a rendszerszintűnek tekintett jelenség kivizsgálásának javaslatával, konkrét egészségügyi intézményekben előfordult esetek leírását tartalmazó közérdekű bejelentésekkel kereste meg. Az országos tisztifőorvos arra hivatkozva utasította el a vizsgálatot, hogy a bejelentésekben foglaltak egyéni jog- vagy érdeksérelmet feltételeznek. A TASZ álláspontja szerint az OTH nem vizsgálta ki teljes körűen a közérdekű bejelentéseket, pedig a hatáskörét és feladatkörét meghatározó jogszabályok lehetőséget biztosítanak ilyen esetekben a helyszíni vizsgálatra.

Az ombudsman tájékoztatást kért az OTH jogutódjaként eljáró Emberi Erőforrások Minisztériuma országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárától. A biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a közérdekű bejelentések kezelésének gyakorlatával az országos tisztifőorvos sértette a jogbiztonsághoz, a tisztességes hatósági eljáráshoz fűződő alapvető jogokat, közvetetten pedig természetes személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportjának a mindenkit megillető egyenlő emberi méltósággal, az ebből levezethető önrendelkezéshez való joggal és testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az emberi méltósághoz való joggal, az egészségügyi önrendelkezési joggal és a testi és lelki egészséghez való alapjogokkal összefüggésben fennáll az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége, azaz az emberi élet védelme: nemcsak egyedi szinten, hanem általában az emberi életet és létfeltételeket kell védenie. Ebbe beletartozik az is, hogy biztosítania kell a kórházi fertőzések megelőzéséhez szükséges anyagi, pénzügyi feltételeket és meg kell tennie az ehhez szükséges intézkedéseket.

Az ombudsman felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy – akár külön intézkedések kezdeményezésével – fordítson kiemelt figyelmet arra a gyakorlatra, ahogyan a minisztérium szervei kezelik a panasz- és közérdekű bejelentéseket. Külön intézkedésként arra kérte a minisztert, hogy tekintse át a közegészségügyi, a népegészségügyi feladatok végrehajtását rendező jogszabályokat és az országos tisztifőorvosi feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár irányításával működő országos intézetek szakmai feladatainak végrehajtásához szükséges pénzügyi feltételeket.

(ajbh.hu)

[htmlbox jogtar_kepzes]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.