Áldozatvédelmi krízisközpont lesz Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vízkelety Mariann államtitkár a józsefvárosi áldozatsegítő szakmai együttműködési rendszer (jászer) tapasztalatait összegző eseményen beszélt az áldozatvédelemről.


 A helyi önkormányzatok és kormányhivatalok áldozatsegítéssel kapcsolatos megközelítése nagyon közel áll az Igazságügyi Minisztérium (IM) által elfogadott áldozatvédelmi stratégiához – mondta a tárca igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön egy budapesti konferencián.

Vízkelety Mariann a józsefvárosi áldozatsegítő szakmai együttműködési rendszer (jászer) tapasztalatait összegző eseményen emlékeztetett arra, hogy az áldozatvédelem szakmai irányítását idén január 1-jével az IM vette át. 

A tárca által kidolgozott áldozatsegítő stratégiát ismertetve elmondta: országosan és helyi szinten is ismertté kell tenni az áldozatsegítő lehetőségeket, és a minél jobb együttműködés érdekében fel kell venni a kapcsolatot az ezzel foglalkozó állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetekkel.

Az érintett szervezetek bevonásával munkacsoportot kell létrehozni, amelynek célja a szakmai koordináció elmélyítése. Emellett egy kerekasztalt is felállítanának, amelyen keresztül a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, az érintett minisztériumok, az áldozatsegítő közszolgáltatást végző egyházi és civil szervezek intézkedési vagy akár jogszabály-módosítási javaslatokat tehetnének a kormánynak – sorolta. 

 

A stratégia szerint hasonló fórumokat megyei és járási, illetve kerületi szinten is létre kellene hozni.

A stratégia részeként létrehoznak egy áldozatvédelmi krízisközpontot Budapesten, a Wesselényi utcában, ennek az online, telefonos és személyes tájékoztatás lesz a feladata, de ideiglenesen gyakorlati segítséget is nyújtana az áldozatnak addig, amíg őt az ellátórendszer át nem tudja venni. A minisztérium célja továbbá, hogy minél több rendőr vegyen részt áldozatsegítő képzésben; a hosszú távú cél az, hogy országosan minden kapitányságon legyen legalább egy, ezen a területen jártas rendőr. Mindemellett felülvizsgálják a kárenyhítési rendszert, valamit fontosnak tartják önkénteseket toborozni a jogi, egészségügyi, pszichológiai, pedagógiai, szociális munkás tanulmányokat folytató hallgatók közül.

Az államtitkár hangsúlyozta: az áldozatsegítés sokrétű feladat, ezért elengedhetetlen a helyi ismeretekkel rendelkező, az igényeket ismerő kerületek és a többi érintett szervezet munkájának összehangolása.

Domokos Péter, a Fővárosi Kormányhivatal igazgatója emlékeztetett arra, hogy a kormányhivatalba január elsejével különböző szakigazgatási szerveket integráltak, emellett bizonyos, korábban e szinthez tartozó hatósági és más feladatok járási szintre kerültek. Enne célja az volt, hogy az áldozatsegítés a lakosság számára a lakóhelyhez legközelebb legyen elérhető.

Beszámolt arról, hogy a jászer mintájára a Fővárosi Kormányhivatalban is megalakult az áldozatsegítő rendszer, amelynek működése ugyanúgy a kerületi önkormányzat, a rendőrség és a kormányhivatal áldozatsegítő szolgálatainak együttműködésén alapul. Felvetődött továbbá , hogy kidolgozható-e egy olyan rendszer, amely valamennyi kerületben azonos színvonalon biztosítaná az érdemi segítségnyújtást és az áldozatsegítést – közölte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.