Amicus Curiae emlékérem az osztrák Legfelsőbb Bíróság elnökének


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teljes Ülést tartott a legfelsőbb bírói fórum 2017. május 22-én a Kúria dísztermében. A tanácskozás résztvevőit dr. Darák Péter köszöntötte. A Kúria elnöke a 2016-os évről tartott részletes beszámolót.


Darák Péter a Kúriára érkezett ügyek magasabb száma miatt nehéz évnek nevezte a tavalyit, de kiemelte, hogy a bíróság nagy többségében a kitűzött határidőn belül fejezte be az ügyeket. Darák Péter ismertette a Kúrián folyó jogegységi tevékenységet. Emlékezetett arra, hogy a tavalyi év szlogenje, a „kozultációk éve”, ebből kiindulva pedig felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kúria alkotmányos helyzetéhez igazodó tanácskérések, tanácsadások nem veszélyeztetik a legfelsőbb bírói fórum függetlenséget, ugyanakkor gazdagíthatják a jogegységi munkát is a Kúrián.

A Teljes Ülés végén a Kúria elnöke Amicus Curiae emlékérmet nyújtott át az osztrák Legfelsőbb Bíróság (Oberster Gerichtshof) elnökének. Dr. Eckart Ratz 2012. január elseje óta vezeti a legfelsőbb bírói fórumot Ausztriában. Beszédében emlékeztetett a Kúria és az Oberster Gerichtshof közötti sok éve működő kiváló szakmai együttműködésre. Eckart Ratz beszélt a bírói függetlenség követelményeiről és feltételeiről. Szerinte a függetlenséget a szakmaiság és szaktudás alapozza meg. Ratz elnök kiemelte a bírák országhatárokon átívelő együttműködésének fontosságát is. Az eszmecserék és tapasztalatok megvitatásán túl a kölcsönös bizalom és a személyes találkozók is segítik az előremutató kooperációt – világított rá az elnök. Eckart Ratz szerint ilyen szoros együttműködés működik a Kúria és az osztrák Legfelsőbb Bíróság között is.

A Teljes Ülésen a résztvevők megismerhették a Kúria 2016-os évkönyvét, meghallgatták a Bírói Tanács elnökének beszámolóját és javaslatokat tettek az első- és másodfokú szolgálati bíróság tagjaira is. A tanácskozást követő, a Kúria három Kollégiumának együttes ülésén pedig elfogadták az „Alaptörvény követelményeinek érvényesülése a bírósági ítélkezésben” témájú joggyakorlat- elemző csoport összefoglaló véleményét.

(lb.hu)

[htmlbox jogtar_kepzes]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.