Amnesty International: Kiábrándító Magyarország


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja Magyarország a szervezet szerint. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint azonban a „bevándorláspárti” Amnesty International semmi mást nem tesz, csak folyamatosan törvénysértésre buzdít.


Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet éves jelentésében a korábbiaknál több szó esik Magyarországról, az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja az ország – mondták a szervezet szakértői a jelentés bemutatóján, szerdán Budapesten.

Iván Júlia, az AI Magyarország igazgatója kiemelte: a Magyarországról szóló rész legsúlyosabb megállapításai a menekültekkel és a menedékkérőkkel kapcsolatosak. Magyarország évek óta mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak – vélekedett. Úgy látja, „az egész rendszer arra lett kitalálva, hogy távol tartsák a védelemre szoruló embereket”.

Közölte: a jelentésben kiemelt főbb magyarországi problémák a terrorveszélyhelyzet intézményével kapcsolatos aggályok, a kormány fellépése a civil szervezetekkel szemben, a sajtó- és szólásszabadság helyzete, a romák hátrányos megkülönböztetése, valamint a menekültek és migránsok emberi jogainak megsértése.

 

A jelentésben többször felmerül Ahmed H. Cipruson élő szíriai állampolgár esete, akit 2016 novemberében terrorcselekmény vádjával első fokon bűnösnek talált a szegedi törvényszék és tíz év fegyházra ítélt. Az ellene folyó eljárás a terrorcselekmény tényállásának téves alkalmazásáról és a magyar kormány azon törekvéséről árulkodik, hogy összemossa a terroristákat és a menedékkérőket – vélte az AI.

A Magyarországgal foglalkozó országjelentésben kifejtették: az alaptörvény módosítása „elenyészően kevés demokratikus kontroll mellett bevezette a terrorveszélyhelyzet homályosan és tágan meghatározott intézményét”.

A dokumentumban közölték: Magyarország továbbra is súlyosan korlátozta a menekültek és a menedékkérők bejutását az országba, több ezer ember ellen indítottak büntetőeljárást a déli határon felhúzott határzáron keresztüli illegális határátlépés miatt.

Mint írták, a kormány több mint hatmilliárd forintot költött kommunikációs kampányokra, amelyekben „bűnözőknek és a közbiztonságra veszélyes elemeknek” ábrázolták a menekülteket és migránsokat. Felidézték a tavaly őszi kvótareferendumot is. 

A civil szervezeteket illetően azt írták: a kormány néhány képviselője tovább folytatta „a civil szervezetek fenyegetését”, aminek káros következményei vannak a magyar civil szférára.

A szólásszabadsággal kapcsolatban a Népszabadság kiadásának felfüggesztését emelték ki.

A romák hátrányos megkülönböztetését vizsgálva megemlítették a miskolci, úgynevezett számozott utcák néven ismert városrész lakóinak ügyét és roma gyerekek hátrányos iskolai megkülönböztetését.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a „bevándorláspárti” Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet semmi mást nem tesz, csak folyamatosan törvénysértésre buzdít.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta: az AI arra ösztönzi az Európába érkező illegális bevándorlókat, hogy „szegjék meg Magyarország törvényeit”. Úgy fogalmaztak: „ezt senkitől sem tűrjük el”. „Aki Magyarországra jön, tartsa be a törvényeinket” – tették hozzá.

A kormány és kormánypártok mindent megtesznek azért, hogy megvédjék az európai polgárok és a magyar családok jogait – emelték ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.