Az AB-re hivatkozott az agrárminiszter


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság döntése szerint a Földet a gazdáknak program, amelyben 30 ezer gazda 200 ezer hektár földhöz jutott hozzá, törvényes és alkotmányos volt – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 


A miniszter az M1 aktuális csatornán kiemelte: a kormány megvédi a gazdákat, akik a programban törvényesen, jogosan jutottak földhöz. Az Ab döntésének következtében kudarcot vallott az ellenzéki pártok „gazdaellenes nagykoalíciója” – tette hozzá. 

Sallai R. Benedek (LMP) és további 51 ellenzéki képviselő azért fordult az Alkotmánybírósághoz (AB), mert szerintük a kormány utólagosan alkotott vitatható rendelkezéseket az állami földeladások törvényesítésére.

Fazekas Sándor a Kossuth Rádióban kitért arra, hogy az Ab keddi határozata értelmében a kormánynak törvényben kell megerősítenie a Natura2000 területek környezetvédelmi biztosítását. 

 

Ezzel kapcsolatban elmondta: a programban csak olyan Natura2000 területeket értékesítettek, amelyeknél előzetesen kikérték az egyes nemzeti parkok véleményét és utána döntöttek arról, hogy az adott terület eladható-e vagy sem, a védelmi garanciákat az értékesítéskor szerződésben rögzítették. A tárcavezető szerint a Natura2000 területek védelme biztosított.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.