Az „e-Perkapu” bevezetésével kapcsolatos eljárásjogi módosítások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormányzati szándék szerint július 1-jével bevezetik az „e-Perkapu”-t.


A kormányzati szándék szerint az „e-Perkapu” bevezetése 2016. július 1. napjával, azaz a polgári peres eljárásokban (beleértve a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás folytán perré alakuló eljárásokat, valamint bizonyos közigazgatási peres eljárásokat is) kötelező elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó jogszabály-módosítások hatálybalépésével megtörténik. Mindezek folytán szükségessé vált az eljárásjogi rendelkezések pontosítása is. Ennek érdekében került a parlament elé a szóban forgó törvényjavaslat, amely jelen összeállításunk elkészítésének az időpontjában részletes vitára vár.

Tekintettel arra, hogy a gazdálkodó szervezetek és az ügyvédi irodák a képviselőjüktől független, attól elkülönülő saját Ügyfélkaput, Hivatali Kaput nem nyithatnak, szükség van a kötelező elektronikus polgári peres eljárásokban való részvételt biztosító ún. „e-Perkapu” bevezetésére. Az „e-Perkapu” a gazdálkodó szervezet törvényes vagy szervezeti képviseletét ellátó személy, illetve az ügyvéd (különösen az ügyvédi iroda) személyes Ügyfélkapuján kívül is lehetővé teszi a bíróságokkal és más hatóságokkal (közigazgatási szervek, jegyzők) történő elektronikus kapcsolattartást – derül ki a törvénymódosítás általános indokolásából.

Ugyancsak az indokolás rögzíti, hogy „az Ügyfélkaput a személy teljes körű azonosítását biztosító és az űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatás, az „e-Perkaput” pedig az űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatásként jelöli meg”.

„Az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramra történő utalás a terminológia egységessé tétele és átláthatósága miatt törlésre kerül a normaszövegből, az informatikai rendszer működése során a gyakorlatban azonban változatlanul alkalmazásra kerül” – olvasható a javaslathoz fűzött miniszteri indokolásban.

A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp) 394/C. §-ának tervezett módosítása az elektronikus kapcsolattartás tekintetében eltérő megfogalmazást tartalmaz, így a javaslat elfogadása esetén a „e-Perkapu” bevezetésére tekintettel a kapcsolattartás vonatkozásában a „kizárólag elektronikusan, az űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével” fordulat kerülhet a törvénybe.

A módosítás elfogadását követően annak szabályait részletesen ismertetjük.

Joganyag: T/10308. számú törvényjavaslat a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról

Módosította:

Megjelent:

Hatályos:

Megjegyzés: törvénymódosítás tervezete

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.