Az ENSZ vizsgálja az Iszlám Állam háborús bűneit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ENSZ Biztonsági Tanács múlt csütörtök ön határozott egy vizsgálat lefolytatásáról, amely az Iszlám Állam által Irakban elkövetett háborús bűncselekményeket, emberiség elleni bűncselekményeket és népirtást vizsgálná.


Az ENSZ korábban azzal vádolta az Iszlám Államot, hogy kifejezetten civileket támadott meg és az emberi életekre egyáltalán nincs tekintettel.

A Biztonsági Tanács emellett aggodalmának adott hangot a Kurdisztán Régió függetlenségéről rendezendő népszavazás hatásaival kapcsolatban. Az ENSZ BT tagjai állásfoglalást adtak ki, amelyben azzal érveltek, hogy a referendum negatív hatással lesz az Iszlám Állammal szembeni vizsgálatra, mert a kurd biztonsági erők kulcsszerepet játszottak az Iszlám Állam elleni műveletekben.

Az Egyesült Királyság 1,3 millió amerikai dollárt ajánlott fel egy olyan egység létrehozására, amely közreműködik az Iszlám Államnak az emberi jogok megsértéséért való elszámoltatásában. A britek kijelentették, hogy nem támogatják a vizsgálatok megindulását addig, amíg Irak beleegyezését nem adja a vizsgálat lefolytatásához.

(jurist.org)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.