Az IM korszerűbb végrehajtási eljárást akar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) fontosnak tartja, hogy hatékony és a jövő kihívásainak is megfelelő végrehajtási eljárási szabályozás jöjjön létre – hangsúlyozta Völner Pál, az IM parlamenti államtitkára egy szerdai nemzetközi konferencián, Budapesten.


Az államtitkár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar és a Bírósági Végrehajtók Nemzetközi Szervezetének (UIHJ) A végrehajtó szerepe az igazságszolgáltatás hatékony működésében című tanácskozást megnyitó beszédében – a bírósági végrehajtói karnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – azt mondta: Magyarországon intenzív jogalkotási előkészítő munka folyik a végrehajtási eljárás szabályozásának megújításáért.

Az államtitkár közölte: az új szabályozás kialakításánál a minisztérium kiemelt figyelmet fordít a hitelezői és az adósi érdekek közötti egyensúly megteremtésére. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Az igazságügyi tárca jogalkotással foglalkozó munkatársai is részt vesznek a szakmai rendezvényen, így az ott ismertetendő nemzetközi trendeket, a gyakorlatban bevált modelleket be tudják építeni a készülő magyar szabályozásba – mondta Völner Pál.

Szólt arról is, hogy a bírósági végrehajtói kar vezetőivel a közelmúltban konstruktív szakmai párbeszédet sikerült kialakítani, amely megfelelő alapot nyújt ahhoz, hogy a végrehajtók érdekképviselete a jogalkotásban is jelen lehessen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.