Az internetes zaklatás újabb áldozata

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Egy 12 éves lány késsel támadott meg két gyereket, amelyet a közösségi médián keresztül elkövetett bántalmazás váltott ki. A lány kést fogott a két gyermek torkához és azt üzente Snapchat-en, hogy „fogjátok be, vagy leszúrlak titeket” - nyilatkozta az észak-walesi bíróság szóvivője.

A lány úgy védekezett, hogy a közösségi médián és más eszközökön keresztül bántották őt, a családjában bekövetkezett tragédia után. A lány anyja elmondta, hogy a lánya jó gyerek volt, azonban a Conwy megyei iskola nem tett semmit azért, hogy megakadályozza az undortó, bántó üzenetek küldését. „A bántalmazás már régóta zajlott. Felhívtam az iskolát, ahol azt mondták, hogy a lányomnak tanácsadóra van szüksége. Többször sírva hívtam fel az iskolát, de nem akarom helyesnek beállítani azt, amit a lányom tett.”

A lány bevallotta, hogy kést vitt az iskolába, illetve a két lány megtámadását is elismerte.

A bíróság tíz hónapos eljárás után meghozta ítéletét, amely alapján a két sértett 75-75 font kártérítést kapott és a kés elkobzását is elrendelték.

Az ügyész elmondta, hogy a lány fenyegető üzenetet küldött egy 13 éves fiúnak a Snapchaten, hogy: „Fogd be, vagy viszek egy kést a suliba és leszúrlak.”

A következő napon elvitte az iskolába a kést és a fiú torkához szorította, majd véletlenül egy kis sebet ejtett a fiú kezén. A többi gyerek szemtanúja volt a történéseknek, akik azt vallották, hogy nagyon féltek.

The knife came into contact with the boy's finger, causing a small cut. Az ügyész szerint "Most már érzi a történtek súlyát és felfogta, hogy valaki súlyosan megsérülhetett volna.”

Az ügyész szerint a lány egy barátnőjét is megtámadta, amelyet mobiltelefonnal videóra vettek. A lány megfenyegette a barátnőjét, hogy meg fogja ölni, ha nem csókol meg egy fiút. A kést a barátnője nyakához szorította és egy kis vágást ejtett a hüvelykujján, amikor az áldozat megragadta a pengét.

Az eset után a gyerekek szóltak egy tanárnak, aki értesítette az igazgatót és a rendőrséget.

Az ügyész hozzátette, a lány azt vallotta, hogy azért vitte a kést az iskolába, hogy megijessze a zaklatóit, és meg volt zavarodva, amikor a barátője torkához szorította. Azt is kijelentette, hogy egyáltalában nem állt szándékában bántani másokat.

A lány védője pedig azzal érvelt, hogy a lány nem fogta fel a tettei komolyságát és következményeit.

(telegraph.co.uk)

Jogászvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!