Az új kódexek alkalmazására készülnek a bíróságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bírák munkájának alapvető eszköze a 2018-ban hatályba lépő három új kódex, ezért az Országos Bírósági Hivatal (OBH) idei fő célja ezen kódexek hatékony oktatása – mondta az OBH elnökhelyettese kedden Balassagyarmaton.


Gyarmathy Judit a Nógrád megyei összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón jelezte: 2018. január elsején hatályba lép a polgári perrendtartás és a közigazgatási perrendtartás kódexe, és jövő év júliusában várható a büntetőeljárási kódex hatályba lépése.

Kiemelte, hogy hogy a bíróságokon a befejezett ügyek száma meghaladja az érkezőkét, ami megakadályozza az ügyhátralék felhalmozódását. Nagyon fontos cél, hogy ezek az adatok az új kódexek alkalmazása után se romoljanak – tette hozzá.

Az OBH elnökhelyettese elmondta: elismert bírák bevonásával mindhárom területre készítenek elektronikusan elérhető segédletet, amely nem csak egyszerű jogszabály-magyarázat lesz. Tantermi oktatást is szerveznek, hang- és videófájlokat is készítenek, hogy megkönnyítsék a felkészülést.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Gerber Tamás, a központi igazgatás felügyeletéért felelős Országos Bírói Tanács (OBT) tagja azt mondta: a Balassagyarmati Törvényszék 2016-ban mind az ítélkezésben, mind a nem szorosan az ítélkezéshez kapcsolódó, de az OBH elnökének stratégiai célkitűzését megvalósító programokban (mint a szolgáltató vagy a nyitott bíróság program) kiemelkedő eredményeket tudott elérni.

Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: 2016-ban is jól teljesítettek a Nógrád megyei bírák, minden ítélkezési szinten és minden ügyszakban nőtt az egy éven belül befejezett ügyek aránya; a járásbíróságokon az ügyek 91 százaléka egy éven belül befejeződött.

Az elhúzódó, két éven túli ügyek számát 2016 március végére, egy év alatt 43,59 százalékkal csökkentették, ami országosan is jelentős eredmény.

Benkó Anna szólt arról is, hogy egyre nagyobb mértékű az elektronikus ügyintézés, a Balassagyarmati Törvényszékhez 454 elektronikus polgári, közigazgatási, munkaügyi per kezdődött 2016-ban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.