Bárba csak személyivel?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ausztrál Queensland államban a szeszesitalok forgalmazásáról szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy az alkoholt árusító helyekre este 10 óra után kizárólag a személyazonosság igazolását követően lehet belépni.


A bár társtulajdonosának nyilatkozata szerint a személyzet jogszerűen járt el, mivel Queensland államnak a szeszesitalok forgalmazásáról szóló jogszabálya előírja, hogy este 10 óra után minden vendég személyazonosságát ellenőrizni kell.

A herceg ugyan testőreivel érkezett azonban ők is civil ruhában voltak, így a személyzet nem ismerhette fel, hogy valóban a dán hercegről van szó. Nagyon szokatlannak találták a bár eljárását, azonban a személyzet fellépését korrektnek minősítették. Végül 15 perccel később visszatértek és igazolták a személyazonosságukat majd bemehettek a bárba.

A dán herceg ausztrál származású feleségével érkezett Queenslandbe, ahol egy jachtversenyen fog részt venni.

Az ügyben Queensland állam képviselője is megszólalt és méltatta a bár alkalmazottait, akik ugyanúgy alkalmazták a jogszabályt a hercegre, mint bárki másra, valamint kiemelte, hogy a herceg láthatóan nem tulajdonított túl nagy jelentőséget az ügynek, mivel nem sokkal az eset után visszatért a bárhoz és igazolta személyazonosságát. Az igazságügyi miniszter arra is kitért, hogy az eset nem okozott diplomáciai konfliktust Ausztrália és Dánia között.

A queenslandi média nemzetközi komédiának minősítette a hatályos szabályozást és hangsúlyozta annak értelmetlenségét.

A rendőrség is megszólalt az ügyben. Álláspontjuk szerint nem tagadták meg a hercegtől a belépést, pusztán személyazonosságának igazolására szólították fel, amelyet a kísérete segítségével sikerült megoldani. Az egész ügy csak egy félreértésen alapul, amelyet a közvélemény felkapott – nyilatkozta a rendőrségi szóvivő.

(telegraph.co.uk)

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.