Beismerte a 14 évvel ezelőtti gyilkosságot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Véletlenül ütötte el 2003-ban a 22 éves nőt,  majd a következményektől tartva egy bálazsinórral megfojtotta. Közlekedési szabálysértésből így lett gyilkosság.


Beismerte a 14 évvel ezelőtti győri gyilkosság elkövetését a szerdán elfogott gönyűi férfi – mondta Bánhalmi Zsolt, Győr-Moson-Sopron megye bűnügyi főkapitány-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.

A férfi vallomása szerint autójával véletlenül ütötte el 2003-ban a 22 éves nőt, akiről azt hitte, hogy meghalt, ezért az autója csomagtartójába tette. Miután a lány magához tért, az akkor szintén 22 éves férfi a következményektől tartva egy bálazsinórral megfojtotta – ismertette.

[htmlbox BDT]

 

Bánhalmi Zsolt kifejtette: a 36 éves gönyűi gyanúsítottról kiderült, hogy az áldozatot korábban sosem látta. Éppen arra autózott, amikor egy telefonhívás elvonta a figyelmét és elsodorta a kerékpározó lányt. Kiszállt a járműből, és azt hitte, hogy meghalt a fiatal nő, ezért berakta a csomagtartóba, majd elindult. Útközben azonban kaparászást hallott. Az áldozat akkor még élt, a fiatal sofőr pedig pánikba esett, és a helyszínen talált bálazsinórral megfojtotta. Hozzátette: a holttestet később vitte el oda, ahol másnap megtalálták. Helyismerete volt, mert gázolajlopással egészítette ki akkor a jövedelmét, és a lopott gázolaj rejtekhelye a gyilkosság helyszínének közelében volt. A gönyűi férfi a gyilkosság után az autót egy illegális szlovákiai bontóba vitte, ezért nem találták a rendőrök – tette hozzá. 

A rendőrök számtalan nyomot rögzítettek annak idején, amelyeket archiváltak. Ezek láttán az először közömbös gyanúsított beismerte tettét. Ha a férfi vallomása beigazolódik, emberölés miatt 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – magyarázta Móricz Péter, a megyei rendőrség bűnügyi alosztályvezetője. Hozzátette, ha 14 éve segített volna a lánynak és hívja a mentőket, közlekedési szabálysértéssel megúszta volna a mindvégig Gönyűn élő elkövető.  Bánhalmi Zsolt elmondta azt is, hogy a főkapitányság a 2003-ban kitűzött kétmillió forint nyomravezetői díjat visszavonja, mert rengeteg állampolgári bejelentést kaptak ugyan, de egyik sem vezette őket nyomra. A tanúk beszámolói pedig szavai szerint gyakran egészen más felé vitték a nyomozást, így például sem a személyleírás, sem a jármű típusa nem felelt meg a valóságnak. A gyanúsított néhány hónapja került a látókörükbe, de bővebbet erről nem árult el.

A gyanúsított előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.