Bírósági vezetők nyílt levelet írtak az OBT-nek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ebben felszólították a tanács tagjait, hogy az OBT ne veszélyeztesse a bírósági szervezet jövőjét.


Ítélőtáblai és törvényszéki elnökök szerint az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjainak eddigi tevékenysége nem szolgálja a magyar bírói kar érdekeit, ezért kedden nyílt levélben felszólították őket, hogy „ne veszélyeztessék a magyar bírósági szervezet jövőjét”.

Azt írták: a bírói önigazgatás és vívmányai feletti aggodalmuk, valamint közjogi felelősségük alapján fogalmazták meg nyilatkozatukat.

A nyílt levélben közölték: Magyarország bírósági szervezete az alaptörvény szelleméhez méltó valós hatalmi ág.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A bírák szakmai tudása kiemelkedő, az ügyhátralék folyamatosan csökken, az ítélkezés egyre időszerűbb, az oktatást megújították, a tárgyi feltételek jelentősen javultak és nem utolsósorban a bírói önkormányzatiság kiteljesedett az elmúlt hat évben. Közös erőfeszítéseik eredményeként kerülhettek dobogós helyre az Európai Unió eredménytábláján és fejlődésük „európai viszonylatban is példaértékűvé vált” – hangsúlyozták.

„Sajnálattal állapítjuk meg, hogy néhányan személyes érdekeik, illetve egyéni sértettségük okán kockára teszik a bírói kar és vezetői közös munkájának eredményeit, ezáltal súlyosan veszélyeztetik közösségünk napirenden lévő korszakos lehetőségeit” – fogalmaztak.

Álláspontjuk szerint az OBT tagjainak eddigi tevékenysége nem szolgálja a magyar bírói kar érdekeit, ellentétben áll a tanács január 30-án megfogalmazott hitvallásával.

„Ezért felszólítjuk az Országos Bírói Tanács tagjait, hogy ne veszélyeztessék a magyar bírósági szervezet jövőjét” – olvasható a nyílt levélben, amelyet valamennyi ítélőtábla és törvényszék elnöke aláírt, Hilbert Edit kivételével, aki a Budapest Környéki Törvényszék vezetője és egyben az OBT soros elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.