Börtön a volt fegyőröknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két egykori fegyőr súlyosan bántalmazott egy juhászt, akit megalapozatlanul lopással gyanúsítottak.


Nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélt két, egykor fegyőrként dolgozó férfit testi sértés bűntette, valamint önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt pénteken a Kecskeméti Törvényszék.

H. Tamást 4 év 4 hónap, M. Arnoldot 3 év 2 hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtott Fodor Endre tanácsvezető bíró, mert a vádlottak súlyosan bántalmaztak egy juhászt, akit egy traktor ellopásában való közreműködéssel gyanúsítottak, megalapozatlanul. A két férfi büntetése kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.

A harmadrendű vádlottat, H. Józsefet – az elsőrendű vádlott apját – 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte e törvényszék, annak végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

Az elsőrendű és a másodrendű vádlott – akik az elkövetés idején büntetés-végrehajtási őrök voltak – 2012. augusztus 3-án a Solt külterületén lévő erdőben felkeresték a juhokat legeltető sértettet, és felelősségre vonták egy traktor eltűnésével kapcsolatban. Az ellopott jármű az elsőrendű vádlott apjának, a harmadrendű vádlottnak a tulajdona volt. 

A két férfi követelte, hogy a sértett a traktorért, illetve az eltulajdonításban való részvételért kapott pénzt és a mobiltelefonját adja át nekik. A sértett tagadta, hogy bármilyen köze lenne a traktor eltulajdonításához. A két férfi a sértettet megverte, majd levetkőztette, és a ruháját átkutatta. Ezután egy fához vonszolták, a harmadrendű vádlott autójából elővettek egy kötelet, és azt a nyakába hurkolták. A kötelet a fa ágán áthúzva megfeszítették és akasztással fenyegették a juhászt. A vádlottak a súlyosan sérült férfit ezután magára hagyták.

A járásképtelen sértett egy több száz méterre lévő házhoz kúszott, ahol mentőt hívtak hozzá, majd kórházba vitték. A sértett 12 bordája tört el, valamint tüdőzúzódást szenvedett, amely közvetlen életveszélyes állapotot idézett elő.

Az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetben dolgozó két fegyőrt leszerelték.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért nyújt be fellebbezést mindhárom vádlott esetében. A vádlottak és védőik elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért nyújtanak be fellebbezést. A per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.