Botrány a román Btk. módosítása körül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alkotmánybírósághoz fordul a bírák szakmai szervezete Romániában a kormány sürgősségi rendelete miatt.


 Az alkotmánybíróságnál panaszolja be a román kormányt a Legfelső Bírói Tanács (CSM), miután a kabinet a bírák és ügyészek szakmai szervezetének véleményezése nélkül, sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást.

A CSM az igazságszolgáltatás és a kormány közti alkotmányos jellegű jogi konfliktus feloldását kéri a taláros testülettől. Az ombudsman, aki még alkotmányossági kifogást emelhetne a sürgősségi rendelet ellen, annyit mondott, hogy tanulmányozza a helyzetet.

A kormány eljárását, a rendelet éjszakai elfogadását „elfogadhatatlannak, botrányosnak” minősítő Klaus Iohannis államfő mindkét intézményt felkereste szerdán, hogy a kormányrendelet elleni alkotmányos óvásra bíztassa őket. A CSM ülését egyébként éppen azért hívták össze, hogy véleményezze a kormány a Btk. módosításának tervezetét, amelyet kedd délután küldött meg a szakmai testületnek a kormány, amely aztán mégsem várta meg az igazságszolgáltatási intézmények álláspontját.

 

Az igazságszolgáltatás intézményvezetői  elítélték a kormány eljárását és egyhangúan támogatásukról biztosították a CSM elnökét, hogy alkotmánybírósághoz forduljon az ügyben.

Klaus Iohannis államfő nem járt hasonló sikerrel Victor Ciorbea ombudsmannál, akit a jobboldali ellenzék azzal vádol, hogy nem a „nép ügyvédje” – ahogyan az ombudsmant Romániában nevezik – hanem Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöké. Az államfő mégis kifejezte reményét, hogy az ombudsman élni fog az alkotmányossági óvás lehetőségével, mert ez a taláros testület egy esetleges gyors döntéssel még megakadályozhatná a Btk. módosításának tíz nap múlva esedékes életbe lépését.

A kedd este váratlanul kibocsátott rendelet elfogadása miatt már szerdára virradó éjjel országszerte tüntetők vonultak utcára, napközben pedig újabb tiltakozók kezdtek gyülekezni a kormány épülete előtt. Szerintük a rendelet a korrupt politikusokat menti meg a felelősségre vonástól.

Florin Iordache igazságügyi miniszter szerdán újabb sajtónyilatkozatban erősítette meg: a kormányt kizárólag az vezérelte, hogy összhangba hozza a Btk-t az alkotmánybírósági határozatokkal. Emlékeztetett arra, hogy a CSM véleményezése konzultatív és azt a kormánynak nem kötelező figyelembe venni. A miniszter nem volt hajlandó kérdésekre válaszolni.

A bukaresti kormány kedden este a román igazságszolgáltatás szakmai szerveinek véleményezése nélkül, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel fogadta el a Btk. és büntető-perrendtartás módosítását, amely a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.