Bővítik az adótitkok körét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az állami célokat támogató adózók és támogatásuk részletei titokban maradhatnak a kormány törvénymódosító javaslata nyomán.


Törvénymódosító javaslatot nyújtott be az adózás rendjéről szóló jogszabályhoz a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A rövid, mindössze három paragrafusból álló javaslat szerint a törvényjavaslat elfogadása után

„Adótitoknak minősül különösen
a) az államháztartás központi alrendszere terhére nyújtott adókedvezmény, jóváírás,
b) az adózó által törvényben meghatározott célra nyújtott támogatás, vagy
c) az adózó által törvényben meghatározott kedvezményezett célra történő felajánlás

esetén a támogatást nyújtó, a felajánló adózó megnevezése, az általa igénybe vett adókedvezmény, jóváírás, valamint az általa juttatott támogatás, felajánlott adó vagy adóelőleg mértéke, továbbá a támogatott megnevezése, a támogatott által kapott támogatás és a támogatott javára felajánlott adó vagy adóelőleg mértéke.”

A részletes indokolás szerint mindez azt jelenti, hogy „például a kultúra támogatása kapcsán a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az adózó által egy meghatározott szervezetnek az adóévben nyújtott támogatási összeg, a támogatott szervezet megnevezése és a támogatott által az egyes támogatóktól külön-külön kapott támogatási összeg az adótitokra vonatkozó védelemben részesül”.

Nem minősül adótitoknak a támogatást nyújtó, felajánlást tevő adózó által az adóévben igénybe vett adókedvezmény, jóváírás összesített mértéke, a támogatott által az adóévben az adózóktól kapott támogatás összesített mértéke, és a támogatott javára az adóévben az adózók részéről felajánlott adó vagy adóelőleg összesített mértéke – áll a törvényjavaslatban.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.