Brexit: Maradhat a szabad beutazás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok, de  engedélyek rendszere korlátozná viszont azoknak a számát, akik munkavállalás céljából érkeznek – áll a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslatában.


A The Times című napilap által csütörtökön ismertetett tervben az szerepel, hogy Nagy-Britannia a Brexit után is fenntartaná a személyek szabad áramlásáról szóló európai uniós alapelvet azoknak, akik az Egyesült Királyságba látogatnak vagy ott akarnak élni, engedélyek rendszere korlátozná viszont azoknak a számát, akik munkavállalás céljából érkeznek. 

A brit kormányt bírálatok érték amiatt, hogy az európai uniós tagállam Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti jövőbeni „kemény” határellenőrzés elvetésével nyitva hagyja a „hátsó ajtót” Nagy-Britanniába.

A brit lap értesülései szerint a belügyminisztérium azt javasolja, akkor se hozzanak létre az EU-s állampolgárok számára „extra akadályokat”, ha nem az Írország és Észak-Írország közötti határon, hanem másfelől – kikötőkön vagy repülőtereken át – lépnek be az Egyesült Királyságba. 

Az állást kereső európai uniós állampolgároknak lehetőségük lenne munkavállalói vízum nélkül belépni – tudta meg a The Times, amely szerint viszont a kormány minden szektorban meghatározná a kiadható munkavállalási engedélyek számát. Az engedélyekért pénzt számítana fel a vállalatoknak, hogy így ösztönözze őket a brit munkavállalók előnyben részesítésére. 

A rendszer működését szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel és a már meglévő bevándorlási szabályok révén garantálnák a lap szerint.

Arra vonatkozóan viszont még nincsenek egyértelmű elképzelések, hogy az uniós munkavállalókat milyen jogok illetnék meg például a brit állami egészségügyi szolgálathoz (NHS) vagy a szociális juttatásokhoz való hozzáférésben. 

„Miért akarna valaki a hátsó ajtón bemenni, ha a főbejáraton át is megteheti? Mindig is világosak voltunk azt illetően, hogy a közvéleményt a külföldi munkavállalók és segélykérők számának ellenőrzése érdekli, nem a vízumok” – mondta az újságnak egy kormányzati forrás. Emlékeztetett arra, hogy az Írországba belépő európai uniós állampolgároknak most is útlevél-ellenőrzésen kell átesniük, mint ahogyan az Egyesült Királyságba érkezőknek is, egyik ország sem tagja ugyanis az EU belső határellenőrzését lebontó schengeni övezetnek. Az információkat pedig Dublin és London megosztja egymással.

A The Times szerint a belügyminisztérium heteken belül a konzervatív kormány elé terjeszti javaslatait jóváhagyásra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.