Brókerbotrány: bővült a vádirat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben – közölte a fővárosi főügyész pénteken. 


Ibolya Tibor közleményében jelezte: a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt T. Csaba és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Törvényszék április elsejei végzésében foglalt hiánypótlási felhívásnak a Fővárosi Főügyészség „a jogszabályi előírások és technikai lehetőségek keretein belül eleget tett”.

A bíróság kérésének megfelelően részletezték, hogy a végzésben hivatkozott öt terabyte kapacitású lemezen lévő bizonyítékok mely cselekmények bizonyítására szolgálnak – tartalmazza a közlemény. Ibolya Tibor hozzátette: az ügyészség tulajdonképpen egy elektronikus könyvjelzőt készített, ami segíti a bíróságot abban, hogy eligazodjék a nagy mennyiségű adatok között. A főügyész szerint ezzel elhárult a tárgyalás kitűzésének akadálya.

A több mint egy éve kipattant Quaestor-ügyben február 5-én érkezett meg a Fővárosi Főügyészség vádirata a Fővárosi  Törvényszékre. Öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rónak Tarsoly Csaba és társai terhére. Az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint és több mint harmincezer sértett van. 

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A Fővárosi Törvényszék április elején közölte, hogy a vádirat hiányosságainak pótlására szólította fel a Quaestor-ügyben eljáró bírói tanács a vádat emelő főügyészséget. Póta Péter, a törvényszék szóvivője akkor az MTI-nek úgy fogalmazott: a hiánypótlás elrendelése nem azt jelenti, hogy a vád ne lenne törvényes. A bíróság az előkészítő ülésen csupán arra hívta fel az ügyészt, hogy egyértelműsítse, pontosan mely vádirati cselekményekre vonatkoznak a bizonyítékok, mert a rendkívül nagy terjedelmű nyomozati anyag miatt erre szükség van. 

A törvényszék még márciusban az ügy terjedelmét érzékeltetve közölte: 132 ezer oldalt tesz ki a nyomozati anyag,  amelynek része még száznégy CD/DVD-lemez és egy öt terabyte kapacitású külső winchester is. 

A felszólítás után a nyilvánosság előtt vita bontakozott ki a törvényszék és Ibolya Tibor főügyész között arról, hogy megfelelő volt-e a benyújtott vádirat előkészítése, szükség van-e hiánypótlásra.

Ibolya Tibor akkoriban többek között azt közölte az MTI-vel: a főügyészségnek nem áll módjában teljesíteni a törvényszék kérését, mert azt sem a büntetőeljárási törvény, sem a bírósági gyakorlat alapján nem lehet végrehajtani. A törvényszék viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a hiánypótló végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, ha pedig nem teljesítik, annak eljárásjogi következménye van. (Ezzel a törvényszék feltehetően az eljárás megszüntetésének törvényi lehetőségére utalt.)

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.