Deloitte: könnyebben perelhető a NAV

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Már kisebb szabálytalanság miatt is perelhető a NAV - hívta fel a figyelmet közleményében a Deloitte.

Az új közigazgatási perrendtartás miatti szemléletváltás hatására bővül a közigazgatási jogkörben okozott károk megtérítésének köre – olvasható a Deloitte közleményében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben a vállalkozások évente átlagosan 20-30 kártérítési pert indítanak, holott ez a szám nagyobb is lehetne, mert van mód arra, hogy a NAV-val szemben pert nyerjenek a cégek.

„Előfordulhat, hogy a NAV eljárása kárt okoz a vállalkozásnak. A NAV például gyakran már az ellenőrzés elején biztosítási intézkedésként zárolja a vállalkozás bankszámláit, készletét, és ez ellehetetlenítheti a működést. A vállalkozások az ilyen intézkedéseket legtöbbször sérelmezik, ennek ellenére általában meg sem vizsgálják a kártérítési igénnyel való fellépés lehetőségét a NAV-val szemben” – mutatott rá dr. Harcos Mihály, a DeloitteLegal adóperes csoportjának vezetője. 

A NAV sikeresen perelhető kártérítésre, ha igazolható, hogy a kárt a közhatalom gyakorlásával, vagy annak elmulasztásával, felróhatóan okozta és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható.

Nem elég viszont az adóügyben hozott megsemmisítő, vagy új eljárásra utasító közigazgatási bírósági döntés, igazolni kell azt is, hogy a kárt a NAV súlyosan téves jogértelmezési tevékenysége, vagy az ügyintéző oldaláról rosszhiszemű, de legalábbis súlyosan gondatlan kötelességszegés, vagy a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelése, illetve figyelmen kívül hagyása okozta.

Az új közigazgatási perjogi kódex hatálybalépését megelőzően bizonytalan volt az olyan esetek megítélése, amikor a NAV a kárt csak csekélyebb jogsértéssel okozta. Ilyen esetekben ugyanis a NAV határozata ellen indított perekben a közigazgatási bíróságok nem mondták ki a jogsértést, mert a csekély súlyú jogsértések az ügy érdemi elbírálására nincsenek kihatással.

Az új közigazgatási perjogi kódex azonban már rendezi ezt a kérdést. „Adóperekben már nemcsak a közigazgatási bíróság által a keresetnek helyt adó, hanem akár a keresetet elutasító ítélet is alapul szolgálhat a NAV-val szembeni kárigény érvényesítéséhez, ha abban az ügy érdemére ki nem ható, azaz kisebb eljárási jogszabálysértést a bíróság megállapította” – emelte ki dr. Huszl Zsuzsanna, a DeloitteLegal adóperes ügyvédje.

Készüljön fel velünk az új Pp. hatálybalépésére!

 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata >>

A polgári perrendtartás (1952-2016) jogszabálytükör >>

Polgári perrendtartás modul (Jogtár-kiegészítés) >>

Perjogi iratminták 2018. >>

 

A NAV általi esetleges károkozásnak a biztosítási intézkedések, a vállalkozások bankszámláinak és készleteinek zárolása, az EKAER ellenőrzések során a rakomány zárolása és járművek lefoglalása, a visszakért általános forgalmi adó kiutalásának elhúzódása, valamint a téves tájékoztatás körében áll fenn leggyakrabban a kockázata. Ha egy vállalkozás úgy ítéli meg, hogy a NAV az eljárásával kárt okozott, akkor a jelenlegi jogszabályi környezet már nagyobb lehetőséget ad a károk megtéríttetésére. A felróható károkozások megtérítése a jövőben a NAV-ot is abba az irányba terelheti, hogy az adóhatósági intézkedések ne okozzanak szükségtelen károkat a vállalkozások életében - progronosztizálja a Deloitte.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • vita, mediáció

    Egy átlátható, kiszámítható és korszerű igazságszolgáltatás egyik legfontosabb eszközeként az új polgári perrendtartás koncepciójában előtérbe kerülnek a perelterelő és permegelőző eljárások.

  • repülés

    Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető - közölte az Európai Unió Bírósága szerdán.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!