Digitális bíróság projekt: Elektronikus lesz az iratbetekintés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb elektronikus hozzáférés megvalósítása lesz a Közigazgatási- és Közszolgálati Fejlesztés Operatív Program feladata. 


A projekt eredményeként az ügyfelek személyes megjelenés nélkül, a nap 24 órájában, gyorsan, ingyenesen, online hozzáférhetnek majd a bíróságon folyamatban lévő ügyükkel kapcsolatos információkhoz. A fejlesztések érintik a jelenlegi bírósági határozatkereső rendszert, így egy korszerű, jól kereshető határozattár lesz elérhető a bíróságok központi honlapján. Kialakítanak továbbá egy, a közhiteles nyilvántartásokhoz való kapcsolódást lehetővé tevő informatikai alkalmazást is.

A projekt során megvalósuló fejlesztések:

– Bírósági határozatok közzétételének és anonimizálásának fejlesztése:

  • a Bírósági Határozatok Gyűjteménye keresőmotorját továbbfejlesztik, lehet majd böngészni az anonimizált bírósági határozatok között, és ennek érdekében a keresési folyamatot is optimalizálják,
  • a bírósági határozatok anonimizálását biztosító programot továbbfejlesztik, az anonimizálás folyamatát pedig automatizálják,

– Bírósági eljárások iratait szintén elektronizálják (e-akta formátumban) és a bírósági periratokba való betekintést elektronikusan biztosítják. Ehhez szükséges

  • a bírósági akta valamennyi iratának elektronizálása,
  • a periratok elektronikus elérhetősége a bírák számára, valamint a
  • tértől és időtől független online iratbetekintés biztosítása az ügyfelek számára.

– A bírósági szakrendszerek és a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) közötti kapcsolatot is létrehozzák, amelynek keretében az elektronikusan elérhető közhiteles nyilvántartásokat összekacsolják a bírósági szakrendszerekkel.

A projekt várhatóan 2018. december 31-ére valósulhat meg.

A projektről további információk, hírek, szakmai anyagok a bíróságok központi honlapján érhetőek el.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.