Drónveszély a reptereken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit államügyész javasolta a drónok szabályozásának felülvizsgálatát azt követően, hogy a londoni Gatwick repülőteret le kellett zárni vasárnap este, amikor egy drón túl közel repült a tiltott zónához.


A kifutópályát kétszer is le kellett zárni, egyszer kilenc percre, majd később újabb öt percre. Az eset összesen öt perülőjáratot érintett, amelyeknek más repülőtéren kellett leszállniuk, illetve várakozniuk kellett. A pilóták szerint katasztrófa is bekövetkezhetett volna, ezért indokolt lenne a drónok használatát szigorúbban szabályozni.

A Brit Pilóták Szövetsége olyan szabályozást sürgetett, amely alapján a rendőrség nyomozhat azokkal szemben, akik felelőtlenül használják a drónokat.

Az államügyész szerint: „A repülésre vonatkozó szabályok többségében elavultak.” „Rengeteg szabály van a gépekkel szembeni szándékos támadásokra, de a drónokkal kapcsolatosan talán joghézagról beszélhetünk, amelyet minél hamarabb meg kell szüntetni. „Ezek az eszközök nemcsak a repülőtereken, hanem a börtöneinkben is gondot okoznak. Szerintem az ezekre az eszközökre vonatkozó szabályozást nagyon alaposan felül kell vizsgálnunk és változtatnunk kell rajta annak érdekében, hogy az olyan bűncselekmények elkövetőivel szemben, amelyek életveszélyt, sérülésveszélyt, jelentős fennakadást, vagy kárt okoznak vádat lehessen emelni.”  

(telegraph.co.uk)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.