Egyeztetne az MKBE a szaktárcával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szakmai egyeztetést kezdeményez az Igazságügyi Minisztériummal a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének (MKBE) elnöksége – közölte a szervezet kedden.


A közlemény szerint az egyeztetés a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvénytervezet olyan részletszabályaira is kiterjedne, mint a bíróvá válás, a pályázati rendszer, a közigazgatási felsőbíróság, a regionális bíróságok kérdése.

Az egyesület azt írta: az MKBE folyamatosan figyelemmel kísérte a közigazgatási perrendtartásról szóló kodifikációs munkát, és örömmel fogadja, hogy hamarosan elfogadhatják az új és egységes eljárási rendet tartalmazó kódexet, amellyel a törvényalkotás huszonöt éves hiányt pótolhat.

 

Hozzátették, a perrendtartáshoz hasonlóan kiemelten fontosnak tekintik az eljárási szabályok változásához igazodó, a közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakulását tartalmazó törvénytervezetet.

„Az MKBE olyan megoldásban érdekelt, amely maximálisan figyelembe veszi a közigazgatási bíráskodás szakmai szempontjait, a jelenleg is közigazgatási pereket tárgyaló bírák érdekeit, és változatlanul biztosítja az ilyen pereket tárgyaló bírák függetlenségét, a létrehozandó bíróságok megfelelő szakmai színvonalú vezetését és ítélkezési tevékenységét” – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.